|
|
|
|
|
oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 |
|
Tisztelt polgármester úr!
Én a Macskakői utcában lakom és az az aprócska problémám, hogy alig van olyan buszjárat ami megfelelő lenne.
A 15-ös olyan ritkán jár, hogy egyszerűen amikor szüksége lenne rá az embernek természetesen nincs, illetve a Jereván lakótelep felé például egyáltalán nem közlekedik.
A 7-es igaz egész nap van, és azzal szoktam utazni, de az meg állandóan tele van a temetőbe és a kórházba járó idős emberekkel.
Nyáron, amikor az ember szívesebben sétál, nem ül buszra (ha nem muszáj), akkor van még a 6-os Tómalmi járat, ami nagyon szuper azoknak, akik mondjuk a város másik feléből fűrdőzni mennek, vagy kertet művelni, de ez megint nem az itt lakók érdekében lett bevezetve.
Anyukám az ipar körútra jár dolgozni, két műszakban, sokszor szombaton is. Elég kellemetlen neki is, hogy nincs állandó buszjárat, ami esetleg közvetlen levinné, és haza tudna vele jönni. Az 5M-es lett erre kitalálva, de ha jól tudjuk az este 10 után már nem jár, és szombaton sem.
Nekem a 6-os busz folyamatos (minden nap) közlekedésére, anyukámnak pedig az 5M-es járatra lenne szüksége, legalább este 10-re menjen fel az iparkörútra és vigye haza az errefelé élőket.
Vagy találjanak ki egy olyan buszt, ami mindig közlekedik, és szinte mindenhova el lehessen jutni vele, átszállás nélkül (mert ugye 240,-Ft ill. 280,-Ft elég sok 1-2 megállóért).
Remélem segít nekünk és még sok embernek, aki ugyan ezzel a problémával küzd.
Üdvözlettel: Tímea |
Dr. Fodor Tamás |
Tisztelt Hozzászóló!
Köszönjük az észrevételt. A menetrend összeállítását megelőzően a lakossági javaslatokat minden esetben továbbítjuk a megfelelő személyeknek. Minden esetben több szempontot mérlegelnek -többek között a várható kihasználtságot- és ezek figyelembe vételével hozzák meg a döntést.
Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás
|
|
|
|
Tisztel Polgármester Úr!
Már a múltkor intéztem Ön felé egy levelet(Mi lesz Sopronnal?), amire nagyon köszönöm a megtisztelő válaszát. A választások után úgy döntöttem, hogy neki is látok a "tevékenységemnek" és létrehoztam egy weboldalt, ahol a javaslataimat, véleményeimet kívánom megfogalmazni. Nem titkolt célom -mint a múltkor is említettem-, hogy egyszer Sopron város polgármestere legyek, de ehhez még hosszú utat kell bejárnom hiszen még csak 18 éves vagyok. De az elhatározás megvan, ami a legfontosabb. Politikai meggyőződésünkben eltérőek vagyunk, de szerintem pont ez a jó. Hiszen különböző meggyőződésű emberek ugyanazt a dolgot szeretnék: Sopron fejlődését, egy igazán európai város kialakítását. Nem mondom, szerintem már látszik valami, de még hosszú és rögös út vár mindannyiunkra. Annyit szeretnék kérni a Polgármester Úrtól, hogy látogassa meg weboldalamat és mondjon róla véleményt! Lehet az negatív vagy pozitív is. Mindenesetre kíváncsi vagyok arra, hogy a mai polgármester lát-e realitást ezekben az ügyekben, amiket megfogalmaztam. Persze ez csak a kezdet, javaslataimnak, gondolataimnak még csak a csírája látszik az oldalon, de már most sokat elmondhat arról, amit szeretnék, hogy tegyünk e nagyszerű városért. Természetesen a jövőben szeretnék aktívabban is írni Polgármester Úrnak, amit remélek, hogy nem utasít el.
A választásokon igaz nem Ön mellett tettem le a voksom, de szívből szeretnék gratulálni a győzelemhez és ahhoz, hogy folytassa ott a munkát ahol abbahagyta. Véleményem szerint nem gond, ha kimondjuk: én másra voksoltam. Az a lényeg, hogy együtt, közösen munkálkodjunk a városunkért, mert csak együtt juthatunk előbbre! Sopronért, a polgárokért!
Tisztelettel: Nagy Bence
Weboldalcímem: www.nbence.eoldal.hu
U.i.:Várom megtisztelő válaszát! |
Dr. Fodor Tamás |
Kedves Bence!
Megnéztem az Ön által említett weboldalt, amit jó kezdetnek találok. Valóban nem teljes még, de idővel ezen is lehet változtatni. A javaslatokat olvasva a következőket szeretném kiemelni: fontos, hogy minden területről legyen kialakított vélemény, hiszen egy összetett rendszerről van szó, amelyben ha valamelyik ágazathoz hozzányúlunk, az kihatással van a többire is. (Legtöbbször financiális értelemben.) Fontos, hogy ha megfogalmazódik egy cél, akkor részleteiben is meg kell ismerni az oda vezető utat, hiszen sokszor a részletszabályozásokon van a legnagyobb hangsúly. A polgármesterség szolgálat, melyet csak tisztességgel lehet végezni. Ön fiatal, így sok ideje van még a közéleti munkához szükséges ismeretek megszerzésére. Ne jelentse ki már most, hogy ilyen vagy olyan a politikai meggyőződése, engedje, hogy az évek során formálódjon a véleménye. Legyen nyitott, mindig több forrásból informálódjon. Szánjon időt arra, hogy egy-egy fontos közéleti kérdést részleteiben is megismerjen, részletesebben, mint azt a média teszi. Olvasson sok helytörténeti kiadványt, ismerje meg városunk múltját. „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn" - mondta gróf Széchenyi István. Segítségképpen szívesen adok Önnek egy-két helytörténeti könyvet, melyek biztosan hozzájárulhatnak a szükséges ismeretek elsajátításához. Kérem, írja meg a címet, melyre a könyveket küldhetem.
Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás
|
|
|
|
Tisztelt dr. Fodor Tamás Úr!
Kedves Polgármester Úr!
Tudna időt szakítani a csütörtöki konferencián (Humboldt-Kolleg) a 15 perces előadásom meghallgatására?
Szívélyes üdvözlettel,
Komlós Ferenc
ny. minisztériumi vezető-főtanácsos
www.komlosferenc.info |
Dr. Fodor Tamás |
Tisztelt Komlós Úr!
A Humboldt konferencia időpontjában egy másik hivatalos felkérésnek kell eleget tennem, így a rendezvényen várhatóan más köszönti majd Sopron városa nevében a megjelenteket. Emiatt nem tudom meghallgatni az előadását, ugyanakkor amennyiben van egy írásos változata számomra, azt örömmel veszem.
Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás
|
|
|
|
Tisztelt polgármester úr!
Először is engedje meg, hogy gratuláljak az önkormányzati választáshoz.
Másodsorban lehet hogy korai még megkérdezni, de a választási programjukban ami a szórólapon volt ottan szerepel a Ferenczy János utca forgalmának csökkentése.
-Ferenczy János utca melyik szakasza? Táncsics-Lackner vagy a Lackner-Fűzfa sor vagy az egész szakasz?
Én szeretném ha az egész szakasz lenne ugyanis sokszor tényleg nagyon nagy a forgalom.Amióta fizetős a Lackner-Fűzfa sor közti szakasza azóta bosszantó,hogy állandóan a garázskijárat előtt állnak meg az autók ugyanis ott nincsen semmilyen felfestés! És még a mellette lévő Káposztás utcában semmiféle szabályok nincsenek és az autók össze-vissza állnak meg!
Sokszor teljesen fent állnak a járdán és alig lehet elférni gyalogosan.Nem gondolják a Káposztás utca szabályozását valamilyen formában? Aki pedig nem tarja be kemény büntetést neki! Mert ez mégis csak sok.Régebben nagyon csendes szakasz volt ez a rész de mára sajnos megváltozott.
Válaszát előre is köszönöm és sok sikert kívánok a város további vezetéséhez!
dtibor |
Dr. Fodor Tamás |
Tisztelt Hozzászóló!
Az Ön által is említett közlekedési probléma megoldását szolgálhatja a város által megrendelt forgalomtechnikai terv. A közlekedés összetett tervezést igényel, hiszen ha megváltozik egy utca forgalmi rendje, akkor az a környező utcákra is hatást gyakorol. Egyben kell tehát kezelni a kérdéskört annak érdekében, hogy egy mindenki számára elfogadhatóbb megoldás születhessen. Türelmét kérjük, keressük az optimális megoldásokat.
Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás
|
|
|
oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 |
|
|