Hihetetlen mértékű beruházások valósulnak meg térségünkben
2016-12-30
A Magyar Közlöny legfrissebb száma többek közt részletesen foglalkozik
Sopron és környéke jelentős beruházásaival, ami azt jelenti, hogy közel
60 milliárd forintos fejlesztés előtt áll városunk és térsége. Fontos
azt is megjegyezni, hogy kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé
emelték Sopront és a Fertő-tó környékét, ami azt jelenti az itt élők
számára, hogy tovább szépül, fejlődik környékünk ami kiemelten fontos
hazánk számára is.
1956 fénye, örökké ragyog
2016-10-23
Őrizzük meg a forradalom fényét, hogy az utánunk jövő generációknak átadhassuk 56 tiszta szellemét, örökségét valamint a hősök és az áldozatok emlékét.
Az egész nemzet együtt cselekedett
2016-10-22
Köszönet a Hősöknek, az Áldozatoknak és Mindazoknak, akik az 1956-os Forradalom és Szabadságharc küzdelmében részt vettek, mert nekik köszönhetjük, hogy 33 évvel később, eljött a várva várt szabadság, a nemzeti függetlenség, a polgári demokrácia.
Ma is él Gróf Széchenyi István szellemisége
2016-09-21
Ma mások a kihívások, mások azok a feladatok, amelyeknek meg
kell felelni, de a cél most is ugyanaz: a hazaszeretettel átszőtt haladás.
Ahogy Széchenyi vallotta: „Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.”
Hetven éve történt a kitelepítés
2016-07-22
Sopron német ajkú polgárait hetven évvel ezelőtt üldözték el otthonaikból. A szomorú évforduló alkalmából az emlékműnél tisztelegtek az egykori soproniak előtt.