Tisztelt Alpolgármester Úr!

Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak!

Tisztelt Vendégeink!

Tisztelt Emlékezők!

A város nevében én is nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a jelenlévőket, vendégeinket Itthonról és távolról ezen a mai napon, a Kommunizmus áldozatainak emléknapján. Köszönöm, hogy eljöttek és köszönöm, hogy részt vettek azon a koszorúzáson, amelyet két helyszínen is, ezt megelőzően megtettünk.

Tisztelt Emlékezők!

A 20. század magyar történelme sajnos meglehetősen sok szomorú tragédiával tűzdelt. A mai napon arra emlékezünk, hogy a kommunizmus áldozatai a történelem során, milyen eseményekhez kötődnek, és egyáltalán azokra emlékezünk, azokra az áldozatokra, akiknek a történelemben betöltött szerepük ahhoz segített hozzá, hogy ma itt lehetünk, és ma egy polgári Magyarországot építhetünk jólétben. Jólétben, nem összehasonlítva az ő sorsukkal, akkor, amikor mártírokká váltak. Ma arra emlékezünk, akiket a tanácsköztársaság idején, 1919-ben meghurcoltak, megöltek, mondhatom egyszerűen, olyan terrortámadás áldozatai lettek, mint amit manapság ma is látunk. Kun Béla, Szamueli Tibor, mindazok, akik itt Sopronban, és Sopron környékén, hiszen a vármegyéket kell tekintenünk Sopron környékének, nagyon sokan áldozatul estek. De a történelem nem fejezte be ezt a tragikus folyamatot ezen első eseménnyel, hanem a második világháborút követően, illetve a világháború alatt, a szovjet hódítás során, nagyon sok civil esett áldozatul a kommunista terrornak. A háborút követően tudjuk, nagyon sok embert elhurcoltak, fogságba kerültek, olyan körülmények között éltek, amely emberhez nem méltó, és nyilvánvalóan nagyon sokan odavesztek. A szovjet hatalom egy olyan kormányt, egy olyan kommunista kormányt hozott létre, Rákosi személyében és mindazokkal, akik ezt a kormányt alkották, akik a Szovjet Unióban nevelkedtek, és hozták mindazt magukkal, amit ott megtanultak. A rákosi Éra, az ÁVH-val az élén, szedte az áldozatait, azokat az áldozatokat, akiknek szinte egy jelentős része mind a mai napig nem lehet tudni hol vannak, egyáltalán eltűntek, névtelenül. És ezzel sem ért véget az áldozatok száma, mert a Rákosi éra követhetően az 1956-os Forradalom és Szabadságharc megtorlása következett. Az a megtorlás, amely példátlan volt a magyar történelemben, és amelynek kapcsán nem csak fizikailag megsemmisültek, vagy börtönbe vetették őket, hanem megnyomorítottak egy társadalmat. Egy társadalmat, amit egzisztenciálisan lehetetlenné tettek, és olyan korszak, olyan sötét korszak következett, amelyet aztán később úgy hívtak, hogy Gulyás kommunizmus nyugaton, az a Kádár rendszer, arról van szó, akit még 1959-ben akasztottak, az '56-os forradalomban részt vettek. A Kádár rendszer két arca, az a Kádár, aki a forradalom idején Nagy Imre mellé állt, majd elég rövid időn belül eltűnt, és a szovjet páncélosokkal visszatérve elárulta az országot. Idegen hatalomnak szolgáltatta ki, amelynek eredményeképpen az lett, ami lett. És ez az időszak szedte a maga áldozatait, úgy hívták, hogy puha diktatúra ettől függetlenül megtette azokat, amivel újra áldozatok születhettek.

Nem az én feladatom a számokról beszélni, és talán nem is a számokról kell beszélni, mert egy áldozat is sok. Csak azt akartam felvillantani, hogy a magyar történelemnek 70 év alatt, 70 éves, több évtizedes kommunizmus mit jelentett. Kötelességünk megismertetni, az egész magyar társadalmat, az ifjúsággal együtt, arról a korszakról, amelyről nagyon kevés hiteles történelmi tény maradt fenn, hiszen az aktuális rendszer megpróbált mindent eltüntetni, mindent átalakítani, mindent a saját arcára formálni. Nekünk, utókornak az a feladatunk, hogy tisztázzuk, illetve lehetőséget biztosítsunk a történészeknek, de mindazoknak, akik ebben a kérdésben valami pluszt hozzá tudnak tenni az ismereteinkhez. Ezért is támogatjuk, és ezért is támogattuk korábban a kommunizmus áldozatainak emléknapján azokat a kiadványokat, könyvet, amelyeket a mai napon be is fogunk mutatni, és ebben a sorban ez már a harmadik, hogy megismerjük legújabb kori történelmünk részleteit. Ki tudta azt, most visszaidézem a tavalyi évet, hogy Kőhida mellett egy gulág működött, méghozzá igen nagy létszámban, és valószínűleg még sok minden van, amit ma nem tudunk, és amit csak úgy lehet megtudni, hogyha hivatásos történészek objektíven felkutatják azokat a levéltárakat, forrásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy megismerjük a múltunkat. Van még mit tennünk a kommunizmus áldozatainak felkutatásában és a korszak történelmének feldolgozásában. Soha semmi sem késő akkor, amikor áldozatokról van szó. Hiszen az ő áldozatuk hozzájárult a mi jólétünkhöz, a mi polgári demokráciánkhoz, polgári Magyarországhoz.

Azt kívánom a mai napon, hogy mi is tegyünk a mai napon a mozaikhoz egy kockát, ehhez a képhez, hogy még jobban megismerhessük közelmúlt történelmünket!

Köszönöm a figyelmüket!