Tisztelt Ünneplők! Kedves Barátaim!
Tisztelettel köszöntöm önöket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcról megemlékező soproni ünnepségsorozat egy újabb helyszínén. Köszönetet mondok mindazoknak, akik szervezőmunkájukkal, lelkesedésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az 50. évforduló eseményei ne csupán egy törvénnyel elrendelt ünneppel kapcsolatos, bürokratikus kötelezettség érzetét keltsék, hanem valóban méltó módon emlékezzenek meg azokról a megrendítő napokról, hetekről, melyekre Sopron büszke lehet. Legfőképpen köszönet illeti a Nyugat-Magyarországi Egyetem vezetőit, munkatársait és hallgatóit, hogy az intézmény hagyományaihoz, rangjához illő programokkal teszik emlékezetessé az évfordulót.
Érdemeiket nem kisebbíti az, hogy nem is tehettek volna másként. Sopron egyetemének mai diákjai, oktatói történelmi örökösei azoknak a diákoknak és oktatóknak, akik nem csupán tanúi, hanem alakítói is voltak sorsfordító időknek. Azoknak, akik nem csak Sopron történelmét, hanem az országét is írták itt, a nyugati végeken, legemlékezetesebben 85 éve, 1921 szeptemberében és 50 éve, 1956 októberében. Ötven esztendeje Sopronban a hamu alatt parázsló tüzet az egyetemi ifjúság lobbantotta lángra, s olyan határozottsággal, lelkesedéssel, ugyanakkor józan bölcsességgel állt a forradalom élére, hogy az megdöbbentő.
A Diáktanács már október 20-án 30 pontban benyújtotta az egyetemi tanácsülésnek a demokratikus változásokra irányuló javaslatait. A diákság által itt, a SOTEX kultúrház nagytermében 22-én szervezett nagygyűlés jelentette a forradalom kezdetét Sopronban. A Soproni Egyetemi Karok Diákparlamentje által kiadott nyilatkozat a következetes politikai akarat, az érettség és a felelősségteljes, erőszakmentes gondolkodás dokumentuma. "Ettől kezdve a Diáktanács vezette a mozgalom ügyét, nemcsak az egyetemen, de a városban is mindaddig, amíg meg nem alakult a város forradalmi bizottsága" - írja visszaemlékezésében Roller Kálmán.
23-án másfél ezer diák néma tüntetése vonul végig a városon - "Együtt a lengyelekkel" feliratú transzparenssel -, hogy megkoszorúzzák a várostorony melletti 48-as emlékoszlopot és elénekeljék a Himnuszt. Aki látta őket, úgy érezte, hogy nagyobbat tud lélegezni... A következő napok eseményeinek középpontjában mindenütt ott vannak a főiskolások. Szolgálatot tartanak a dékáni tanácsteremben, s megszervezik az együttműködést a soproni gyárak, üzemek, iskolák és a városi tanács forradalmi alakulataival; megegyeznek a járás katonai és rendőri egységeinek parancsnokaival; lefegyverezik a helyi AVO-t; őrködnek a közbiztonságon; megakadályozzák a megtorlásokat; a kommunista jelképeket maguk távolítják el, kivédve ezzel a spontán népharag nehezen kiszámítható következményeit; gondoskodnak az élelem- és gyógyszerellátásról.
Az egyetemi ifjúság október 27-én választott képviselőket küld ide, a SOTEX kultúrházba, az Ideiglenes Nemzeti Tanács alakuló összejövetelére, hogy a vértelen soproni forradalom kiteljesítéseként megválasszák Sopron új, demokratikus, kormányzó testületét. Persze, ki más végezné a szervezési feladatokat - a jelöltek igazolását, beléptetését, ültetését -, mint a nemzetőr karszalagos egyetemisták...
Emlékezésében Peéry Rezső visszaidézi azt a fölemelő, megindító élményt, ahogy a jelenlevők, a kezdeti bátortalanság után, rátalálnak a forradalmian szép és pontos megszólításra: senki nem "elvtárs", senki nem "úr" - mindenki "polgártárs".
A 27-i itteni s a később lezajlott események fölelevenítésével nem akarom elvenni dr. Domonkos Ottó kenyerét, egy gondolatnyi időre azonban még kérem a türelmüket. Bocsássák meg nekem, hogy elfogult vagyok. Kétszeresen is. Egyfelől az egyetem az életem fontos része, másfelől a város történetének ez a darabja a családomé is, az enyém is. Büszkén emlékezem Sopron 50 évvel ezelőtti bátorságára és tisztességére, amikor felkérem dr. Domonkos Ottó muzeológust, Sopron Város díszpolgárát, hogy emléktábla avató beszédét tartsa meg.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Elhangzott 2006. október 24-én Sopronban az egykori SOTEX Kultúrházban az 1956-os díszünnepségen.)
|