Kérdések, válaszok
oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 
zamboné 2013-03-31

Kedves Polgarmester úr! Küldtem önnek egy pár imailt a gyermekeimről. Kérem válaszoljon, hogy tudna-e segíteni nekünk önkormányzati lakással? Tisztelettel Zámbóné Marika

Dr. Fodor Tamás

Tisztelt Kérdező!

Önkormányzati lakások bérlőit minden esetben pályáztatás útján jelöli ki az önkormányzat. Csak a beérkezett pályázatok rangsorolását követően hozható olyan felelős döntés, amely során a legrászorulóbbak jutnak lakáshoz. A hivatal munkatársai szükség esetén természetesen segítséget nyújtanak a pályázat elkészítésében.

Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás

 

Érdeklődő 2012-11-05

Tisztelt Polgármester Úr!Sopronban a Pejáchevich köz végén gyakran a fal mellett parkolnak le a Tisztelt gépjárművek tulajdonosai (közvetlen kapubejáró tövében), valamint a járdán, olykor úgy, hogy pont a pad elé s oda még leülni sem lehet. Pedig ott van szemközt a mélygarázs. Az lenne a kérdésem, hogy lehetne-e ezt a jelenséget orvosolni valahogyan, szabályozni a forgalmat azért, hogy ne álljanak folyton meg ott, ahol zaravja a mindennemű közlekedést és úgy, ahogyan? Köszönettel: Érdeklődő

Dr. Fodor Tamás

Tisztelt Hozzászóló!

Köszönjük az észrevételt! Továbbítom a hivatal közterületfelügyeleti csoportja felé, és a jövőben fokozottabban figyeljük a területet. Egyben kérem, hogy ha ismételten előfordul ilyen eset, akkor akár telefonon is jelezze a városháza felé, hogy mihamarabb intézkedni lehessen.

Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás

 

Tamás 2012-11-04

Tisztelt polgármesterúr! Azt szeretném tudni mikor szándékozik visszaadni a pedagógusok kafetériáit? Tudtommal ön és munkatársai kapnak-ha nincs pénz akkor nem úgy kéne,hogy jó szamár elől. Emellett kétséges értékű és értelmű beruházásokra van? Ön is tanított nemrég vagy talán elfelejtette? Úgylátszik már régen élt nyolcvanezerből-itt az ideje!

Dr. Fodor Tamás

Tisztelt Hozzászóló!

A pedagógusok cafeteriáit nem vettük el, az intézmények vezetői saját határkörben dönthettek arról, hogy milyen béren kívüli juttatásokat adnak a munkavállalóiknak. A polgármesteri hivatal dolgozói béren kívüli juttatás formájában a törvény által meghatározott legkevesebb összeget kapják, ily módon az Ön által kifogásolt példamutatás megvalósul.

Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás

 

Nagy Imre 2012-07-31

Tisztelt Polgármester Úr! Most találtam rá egy 2011-es Széchenyi Ösztöndíj kiosztásról szóló cikkre a kisalföld.hu-n. Ebben azt írják, hogy 4 díjazott lesz és a feltételek között az szerepel, hogy az első diplomát megszerző hallgatókat támogatja Sopron. Egy későbbi cikkükben az olvasható, hogy 5 díjazott van, az 5. pedig egy olyan fiatal, aki a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója és 2.(MA) diplomáját szerzi. Hogy lehetséges az, hogy valaki ösztöndíjat kapott 5. díjazottként annak ellenére, hogy 4 helyezet volt meghírdetve és ő a 2. diplomáját szerzi? Köszönettel: egy törzsgyökeres soproni

Dr. Fodor Tamás

Tisztelt Nagy Imre!

Maga a Széchenyi Pályázat az egyik legjobb oktatási, tehetséggondozó kezdeményezésünk. Abszolút pozitív, hogy igenis elismerjük azt aki tud, aki szorgalmas és akar. A pályázatokat nem egyéni döntések, vagy vélemények alapján értékeljük, hanem egy jól kidolgozott számítógépes rendszerrel, azaz programmal, mely nem nézi, hogy kinek mi a neve, ki honnan jött, csupán a tényeket értékeli. Azt gondolom és talán a visszajelzések is ezt bizonyítják, hogy egy nagyon objektív értékelési rendszerrel dolgozunk. Sok kiváló teljesítményt felmutatni tudó soproni hallgató pályázatát kellett rangsorba állítani. Közöttük a szoros tanulmányi eredményeken túl a tudományos munkásság és a közéleti tevékenység értékelésével lehetett gyakran csekély különbséget tenni. A Bíráló Bizottság a jó minősítésű pályázatok sokaságát látva, az objektív értékeléséből eredően azt javasolta 2010-ben, hogy az eredetileg tervezett három támogatott helyett öt hallgatónak adományozza a Közgyűlés az ösztöndíjat. 4 fő támogatása soha sem merült fel. Már a 2010. évben is öt főt támogatott a közgyűlés. Amennyiben ez mégis megjelent bármilyen cikkben akkor az valószínűleg elírás lehetett. Az értékelési szempontok pontosítása, valamint az értékelés objektivitásának biztosítása érdekében 2011-ben az önkormányzat a rendeletet újraalkotta. Sopron város Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjáról szóló önkormányzati rendelete alapján a „rendelet alkalmazása során alapelv, hogy az ösztöndíjat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a tehetséges és kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező, magyar felsőoktatásban tanuló, soproni fiatalok sikeres előmenetelének támogatására és a saját szakirányban ideiglenesen külföldön tanuló soproni diákok tanulmányainak, nemzetközi tanulmányi versenyen való részvételének segítésére alapította, ezért az ösztöndíj odaítélése független attól, hogy a pályázó részesül-e más ösztöndíjban vagy támogatásban és a döntést ez a tény nem befolyásolja." Tehát a támogatható hallgatók száma nincs rendeletbe foglalva. Továbbá az ösztöndíjra pályázatot nyújthat be az, aki a tanulmányait teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, vagy egységes osztatlan képzésben az első diploma megszerzéséért folytatja. Miután az Ön által említett hallgató a Budapesti Corvinus Egyetemen MA diplomáját szerezte mindenben megfelelt az adott feltételnek.

Üdvözlettel: Dr. Fodor Tamás

 

oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33