Kedden
reggel már izgatottan készültek a kurucdombi ovisok a karácsonyi
ünnepségükre, amelyre nem is kellett sokat várniuk, hiszen még a tízórai
előtt sor került a várva-várt eseményre.
Az
ünnepségre érkezett Dr. Fodor Tamás polgármester is, amelyen a
tagovóda gyerekserege teljes létszámban részt vett és amelyre egy nagyon
kedves műsorral is készültek a gyerekek. A kicsik szemében
tükröződött a karácsonyi ünnepség miatti izgatottság és persze az
ajándékok utáni kíváncsiság is, azonban nagyon talpraesetten,
felkészülten és fegyelmezetten szavalták és énekelték az adventhez
kapcsolódó verseket illetve dalokat.
A
kedves karácsonyi ünnepséget követően Dr. Fodor Tamás polgármester az
önkormányzat nevében megköszönte a műsort a gyerekeknek, majd átadta az
ajándékokat, amelyek osztatlan sikert arattak a kicsik körében.