A
Reformáció Emlékbizottság két alkalommal, 2015 őszén és 2016 tavaszán
írt ki fotópályázatot, melyekre az alkotók három kategóriában,
tájképpel, csendélettel és portréval jelentkezhettek, megörökítve az ő
objektívukon keresztül a reformáció örökségét, mondanivalóját. A
pályázatokra beérkezett csaknem kétszáz alkotásból a bírálóbizottság
elnöke, Eifert János fotóművész válogatta ki azt a negyven képet, amely a
kiállításon szerepel.
A kiállítást Dr. Fodor Tamás SMJV.
polgármestere nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Hafenscher Károly,
az emlékbizottság miniszteri biztosa. Ezt követően egy tárlatvezetésen
vehettek részt a megnyitón résztvevők Eifert János fotóművész
vezetésével, aki nagy alapossággal mutatta be az alkotásokat.
A
fényképek között vannak színes és fekete-fehér dokumentarista alkotások
is. Van amelyik megjelenít egy templomot illetve olyan is ami
a reformációhoz vagy a vallásgyakorláshoz köthető tárgyat mutat
be, amelyek egyszerre akarják láttatni a múltat és a jelent. Ilyen
például az a fotó, amelyen egy régi biblia látszik, amelyből a ma
használatos kis színes jelzők lógnak ki, mellette egy okostelefonnal
vagy például a modern, műanyag ásványvizes palackon keresztül láttatott
épület.
A képek november 9-ig, díjtalanul tekinthetők meg
naponta 9-17 óráig Sopronban, majd Nagykanizsára utazik a kiállítás.
Azt követően pedig igyekeznek majd eleget tenni a meghívásoknak a
szervezők, hogy a reformáció emlékévében sok más városokban is látható
legyen a kiállítás.