Ha
visszatekintünk a történelmi múltra a trianoni békeszerződés után
Sopron, Magyarország legnagyobb német többségű városa volt. A soproniak
hűsége, hazafiassága megkérdőjelezhetetlen volt akkoriban is. 1946.
április 27. és május 16. között a politika mindezeket figyelmen kívül
hagyta, s hiába volt sok polgártárs mentési kísérlete, hétezer német
ajkú sopronit mégis megfosztottak az állampolgárságuktól, ingó- és
ingatlan vagyonától, és elűzték őket hazájukból, és telepítettek ki őket
az éhező és romokban heverő Németországba. Sopronban többek közt
az evangélikus és katolikus egyház, valamint a városi tanács
támogatásával megindult a kitelepítés alóli mentesítési akció, melynek
alapja az volt, hogy a német anyanyelv megvallása nem lehet bűn az
ezeréves Magyarországon. Sajnos nem voltak sikeresek a mentesítési
kérelmek, az akkori államhatalom nem vette figyelembe a soproniak
kérését, sőt az enyhítést jelentő titkos megállapodást is csak a
kitelepítések után hozták nyilvánosságra. Az 1946-os év Sopron
történetének egyik legválságosabb és legkegyetlenebb éve volt. A soproni
németek kitelepítése a magyarországi németek elűzésének ugyan csak
egyik állomása volt, de városunkat fájdalmasan érintette. Sokat
köszönhetünk német barátainkat, hogy befogadták, megbecsülték németajkú
elűzött honfitársainkat, és segítettek nekik akkoriban új otthont
teremteni.
1946 után a politikai helyzet, és a magyarországi
diktatúra ugyanakkor szinte lehetetlenné tette a
két település szorosabb együttműködését. Minderre egészen 1991-ig
kellett várni. Magyarországon a kommunista rendszer összeroppanása,
Németországban pedig a berlini fal leomlása jelezte, hogy az emberek
szabadságvágyának nem lehet határt szabni.
Sopron és Bad Wimpfen a
testvérvárosi szerződés aláírásával hivatalosan is összeköttetett és ez
a kapcsolat azóta is gyümölcsöző. A jó testvérvárosi kapcsolat több
mint gazdasági, politikai, kulturális együttműködés, élővé igazán a
barátság és az emberi érzések teszik.