Országszerte ma emlékeztek a kommunizmus áldozataira. Sopronban a Szent Mihály temetőben Szántó Róbert főhadnagy sírjánál koszorúzásra és csendes főhajtásra került sor, a Lábasházban megnyílt a "Törvényes törvénytelenség" kiállítás.

1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Kovács Béla 1959-ben, 51 évesen halt meg. Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, amely a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

Szántó Róbert és Fennesz Rezső az 1919-es vörösterror soproni áldozatai. Az 1919-ben 21 éves Szántó Róbert főhadnagyot és Fennesz Rezsőt az 1919-es vörös terror utolsó áldozataiként, mindenféle tárgyalás és ítélet nélkül, önhatalmúan létrehozott rögtönítélő bíróság „megbízása" alapján végezték ki a Szent Mihály-temetőben.

A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek. Az események felidézése mellett, ezt a célt is szolgálja a Lábasházban nyílt kiállítás, amelyet dr. Fodor Tamás, polgármester nyitott meg.

Kegyelettel és tisztelettel kell emlékezni a kommunizmus áldozataira, de úgy is, hogy az ő áldozatuk az, ami azokhoz a változásokhoz vezetett, amelyek nekünk mára egy szabad világot teremtettek - hangsúlyozta dr. Fodor Tamás megnyitójában.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon idézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.