• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Ma is történelmi és korszakos léptékű Sopron fejlődése 2015-11-19

Mi is valljuk azt a Lackner-i eszmét: hogy a modern város fejlődéséért  cselekednünk nekünk kell. Ma Sopron látványos, hasonlóképpen korszakos fejlődésének lehetünk tanúi, mi több: közös összefogással megvalósítói. Ezért is emelkedhet a legrangosabb ünnepeink közé Lackner Kristóf születésnapja - hangzott el az idei Lackner ünnepségen.

Ünnepi beszédet Tóth Éva, az önkormányzat Gazdasági bizottságának elnöke mondott. A Lackner-szobornál tartott ünnepségen Sopron város vezetői,  dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István alpolgármester a város nevében elhelyezte a tisztelet babérkoszorúját együtt a Lackner-iskola diákjaival.

Többen vagyunk ma itt olyanok, akik 5 évvel ezelőtt tanúi lehettünk annak, hogy a város  felújítatta Lackner Kristóf szobrát és környezetét, és ennek alkalmából először szervezett itt ünnepséget.

Azóta évente összejövünk  Lackner Kristóf születésnapján babérkoszorúkkal és pálmaággal  - a fiatalokkal közösen – és mindazokkal, akik a város fejlődéséért tenni tudnak és akarnak: így vagyunk ma itt együtt a városszépítőkkel, a gazdasági élet jeles szereplőivel, civil szervezetek, intézmények vezetőivel, a kultúra és a szellemi élet jeles képviselőivel, és a lokálpatrióta soproniakkal.

Aztán az évek során tanúi lehettünk annak itt, hogy ahogy a nemes kezdeményezésből hagyomány lett, ma pedig már a hagyományból Sopronnak egy újabb, rangos  ünnepe  van születőben.

Mára már november 19-dike egy olyan ünnep, amely nemcsak Sopron egyik  legnagyszerűbb szülöttjének születésnapja, annál több: kiterjesztve időben a város sorsát évszázadokra meghatározó Lackner-i életmű ünnepe, de ennél is több: a korszakalkotó városépítés ünnepe.

A korszakalkotó mindenkori modern városfejlesztés ünnepe lehetne ez a nap, azé a nagy közösségi alkotásé, amely kiteljesíteti és kibontakoztatja a hely minden adottságát, kulturális, szellemi, tudományos, gazdasági, és minden területet felölelően, városfejlesztésben a jövőt építő szándékkal a város polgárai, a városlakók javára.

Igen, ma 2015-ben, november 19-ét, Lackner Kristóf születésnapját a fejlődő modern város ünnepeként is meghatározhatjuk.

Lackner Kristóf nagyságát igazolja, hogy a születése után több mint 400 évvel, a teljesen megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok között is helytállóak elvei. Azért, mert Lackner Kristóf nem csak  tudós polihisztor, művész, grafikus, irodalmár, kézműves, ötvösmester, kiváló szőlősgazda és jó politikus volt, hanem a maga korában az egyik legmodernebb gondolkodású vezető, európai műveltségű, tudású és formátumú egyéniség.

 Lackner született tehetsége, megszerzett tudása, rátermettsége és a szilárd akarata mögötti minden sikernek az alapja a haza- és város-szeretete.
Minden tettét városközpontúság jellemezte.

A Sopron dicsérete címmel, 1612-ben írt beszéde a város- és  hazaszeretet törvényének kinyilatkoztatása. A korszerű  fejlődés és fejlesztés szükségességének kinyilatkoztatása. Ebben kifejti: A szülőváros, a szülőföld a legfontosabb, annak fejlődése egyszerre jelenti a haza üdvét és az egyén fejlődésének sikerét.

 A „Sopron dicsérete”: a lokálpatrióta gondolkodás nagy művez, amiben 4 évszázaddal ezelőtt már megfogalmazza:  a legfőbb értékeknek a városszeretethez kapcsolódóan  a hűséget és a szabadságot tartja.  Korát megelőzően, a 17 század elejének legmodernebb egyénisége volt, ezért tudott 13 évi, négy ízben megválasztott polgármestersége alatt korszakos fejlesztéseket végrehajtani!

Isten hitében szilárd, humanista és modern volt egyszerre.

 Tornyom és erősségem az Isten- vallotta , de humanistaként azt is, hogy a város fejlődéséért  cselekednünk nekünk kell. Nekünk kell cselekednünk, hogy megvédjük városunkat  a háborúktól és a bűnözéstől. Különleges hatalmunk és erőnk: a döntésünk szabadsága. Ezért miénk a felelősség azért, hogy milyen világban élünk.

Modern volt, egy 400 évvel ezelőtti korban. A modernség akkor is azt jelentette, amit most: a kor kérdéseire azonnali és jó válaszadás képességét, a korszerű felismerését és alkalmazását, a hosszútávú célokban tisztánlátást, a jövő-formálás képességét. Mindezek birtokában volt, ezért modern volt gondolkodásában és cselekedeteiben, és ezért vált modern városfejlesztővé:

Munkája nyomán Sopron a 17. század hajnalára érkezve –  a legmodernebb városok közé számított: rangban,városi privilégiumrendszerében, gazdasági kapcsolataiban, megszilárdult intézményrendszerében,  kulturális kisugárzásában egyaránt.  Az akkori legkorszerűbb információs forrásokat és fórumokat tudatos alkalmazta és működtette. Így egy megfelelően képzett, magas szinten iskolázott, – nemcsak a helybéli ügyekben jártas, hanem a nemzetközi történésekről is mindenkor napra készen informált városi polgárság – nevelődhetett ki. A város pozícióinak megerősítése mellett a gazdasági megerősödés is látványos volt.


Új, erősebb pénzt hoztak be a városba, a krónikákból tudjuk, hogy: a bornak, gabonának, húsnak, tojásnak és minden más élelmiszernek, de a használati cikkeknek is az ára látványosan emelkedett. Nőtt a kereskedelem forgalma. Lackner művelés alá vette a földeket, helyreállította az épületeket és egyben a falakat is, kőfallal, vizesárokkal vette körbe a várost, megerősítette a bástyákat és új bástyatornyot is emelt.  Fellendül Sopronban az építkezési kedv, polgárházak, festői udvarú barokk paloták nőttek ki a földből. A város kapcsolatait regionális szinten megszilárdultak. Politikusként és diplomataként bravúrosan képviselte városa érdekeit az országos politikában. Ez a fejlődés a város belső intézményeinek szilárd működését is jelentette.

Lackner maga is leírja: a város közigazgatása jó, falai erősek, lakossága számban növekedett, a városban virágoztak a tudományok, szabad a vallásgyakorlat, választott szenátus keresi a közösség és az egyén fejlődésének útját. Segítetik a rászorulókat, a tanulni vágyó tehetségeseket. Különböző societasok egyesületek működnek, akik között a legkülönb a Soproni Tudós Társaság. A gazdálkodás kitűnő, a soproni bor minőségileg megáll az olasz borok mellett. A város kiválóságát igazolják királyi kiváltságlevelei, a tárnokszéki jog.

Aki Sopronban látja meg a napvilágot – mondja Lackner büszkén – az szabadságra született.

Lackner Kristóf modern volt elveiben, modern volt a város fejlesztésében és abban is, ahogyan következetesen azt képviselte, hogy a gazdasági fellendülés és a szellemi fejlődés, a műveltség összetartozik.
  Mi is valljuk azt a Lackner-i eszmét: hogy a modern város fejlődéséért  cselekednünk nekünk kell. A mai Sopront elindítottuk a fejlődő modern város útján. Ma Sopron látványos, hasonlóképpen korszakos fejlődésének lehetünk tanúi, mi több: közös összefogással megvalósítói. Ezért is emelkedhet a legrangosabb ünnepeink közé Lackner Kristóf születésnapja.

 Igen, a Lackner-i időkhöz hasonlóan ma is történelmi és korszakos léptékű a fejlődés. De a mi korszakunk a 3. évezred!

 Nekünk a mi időnk ma modern eszközeit kell használnunk, amelyek képesek a mi jelenünk kérdéseire azonnali jó választ adni, felismerni és alkalmazni, azt, ami korszerű, tisztánlátást a hosszútávok célok meghatározásában, a jövőformálás képességét. A modernség ugyanazt jelenti most is, csak a körülményeink és az eszközeink változtak.

Ma egy folyamatosan erősödő Magyarország polgárai vagyunk,  egy önbecsülésében erősödö magyar nemzet tagjai.
Országosan az új, közigazgatási rendszer, az önkormányzatiság, az átalakított rendszerek, az új gazdaságpolitika környezetében, innen, Lackner Kristóf  valamikori külvárosi kertjéből ha  a mai Sopron irányába tekintünk: egy megújuló, szépülő, minden területen fejlődő várost látunk.
A felújított Fő teret, a megújult Tűztornyot, megújuló közösségi helyeket, a felújított Várkerületet, távolabb a korszerű Gyógyközpontot, a Kurucdombot, a vasutat.


És világosan látjuk a történelmi lehetőségeket, amelyeket kötelességünk beteljesíteni Sopron javára: a gyorsforgalmi utat, a további tervezett térségbeli nagyvolumenű fejlesztéseket, a jövőt: a Modern Városok Programjának minden korszakos lehetőségét, amellyel  mi magunk is megírhatjuk a mai és eljövendő Sopron dicséretét.

 Ebben a munkában mindannyiunknak dolga van: a diákságnak, a fiatalságnak, a gazdaság szereplőinek, a kultúra és a szellem embereinek, a pedagógusoknak, a kétkezi munkát végzőknek, az egyháznak és a civileknek, a városszépítőknek, hazaszeretetből, Sopron-szeretetből.

Kívánom, hogy minden közös eredményünk szolgálja a gyarapodást, és erősítse minden soproni városszeretetét!