• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
A Szent Mihály napi búcsú a számadás napja is 2015-09-27

Sopron városa, védangyaláról elnevezett templomában ünnepi szentmisén adott hálát  az eltelt időszakért, a megtartó isteni kegyelemért, és azért, hogy a város jeles ünnepén újból együtt lehetünk erőben egészségben, és együtt fohászkodunk a kegyelemért.

A Butsy Lajos által celebrált szentmisét követően a templomkertben tette ugyanazt a közösség, immár világi módon.

A szép számmal egybegyűltekhez dr. Simon István alpolgármester szólt, aki beszédének bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy Szent Mihály napja a természeti, gazdasági év végén, az ősz beköszöntével a hagyományok szerint a számadás alkalma is.

Ezért a városvezetés is megteszi ezzel az alkalommal, a város búcsúján évről-évre a számadását.

- Ha a számvetést megtesszük, akkor van mire büszkék lenni így együtt, az együtt megvalósított eredményekre - mondta dr. Simon István.

Az alpolgármester részletezve az elmúlt év eredményeit elmondta: Március 25-én, pontosan fél éve korszakos megállapodást írt alá Sopronban Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke dr. Fodor Tamás polgármesterrel, amelynek értelmében a magyar kormány támogatja azt, hogy a Sopronba vezető az autópálya megépülhessen, és Sopront beköthessük a magyar és osztrák autópálya-hálózatba. Másodsorban a kormányzat támogatja a Fertő-part fejlesztését, harmadik pontjaként a megállapodásnak  a Lőverek fejlesztési programot, továbbá egy technológiai és innovációs park létrehozását.

A történelmi belváros felújítása a következő pontja a megállapodásnak, amely ezen az ünnepen azért fontos, mert ennek egyik eleme a Szent Mihály templom felújítása, amelyről  a város polgármestere már alá is írta az egyházzal  az együttműködési konzorcium megállapodását, amit a kormány támogat – mondta el dr. Simon István.

Az alpolgármester számadásában a továbbiakban beszámolt arról is, hogy megújult a soproni kórházat, hamarosan befejeződik a Várkerület nagy beruházása, vége felé közeledik az Erzsébet kert felújítása és a Kurucdombi 500 milliós fejlesztés.

Országos kitekintésben látható, hogy Európa, benne Magyarország olyan nagy kihívások előtt áll, amikhez hasonló megrendítő állapotokat a történelem során többször átélt , és amelyekkel  megküzdött már Európa, és amelyekben Magyarország is helytállt.

- A számadással egyben ezzel a jövőt is megfogalmaztuk - mondta dr. Simon István, aki a jövőhöz a Jóisten segítségét és Szent Mihály közben járást kérte, erőt, egészséget a soproniaknak,  a búcsú idejére pedig jó együttlétet.