• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Gazdaságélénkítés a határ két oldalán 2009-03-03

Vállalkozói estet szervezett a Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Társulás. Ez alkalommal nem csak a hazai együttműködési lehetőségeket, hanem az ausztriai gyakorlatot is megismerhették a résztvevők. Dr. Fodor Tamás, a társulás elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, közös célunk a kézzelfogható eredmények elérése.

Közös gondolkodásra és tapasztalatcserére hívta a vállalkozókat a kistérségi társulás. Nem titkolt célként fogalmazódott meg, hogy az új vívmányokat a cégek integrálni tudják korábbi tevékenységükbe. Ennek egyik példája lehet a közös fellépés és a kölcsönös segítségnyújtás.

Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere és a társulás elnöke kiemelte, hogy a város minden szakmai segítséget megad. Mint mondta, ki kell használni a szakképzésben és az egyetemben rejlő lehetőségeket. Horváth Vilmos kamarai elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy nem konkurenciái vagyunk egymásnak, hiszen a tisztességes partnerség gyümölcsöző.

Bemutatkozott a résztvevőknek Bucklige Welt és a Wechselland nevet viselő gazdasági platform. Az előadók azokat a területeket ismertették, melyeken ők alakították ki az együttműködés formáit. Két, egymástól eltérő szervezeti formát ismerhettek meg a jelenlévők, mégis közös pont volt a vállalkozóbarát szemlélet. Ezt követően Vissi András ismertette a Regionet projektet. Fő célként fogalmazódott meg a regionális vállalkozások támogatása és az új üzleti kapcsolatok kialakítása. Elhangzott, hogy a következő fél évben szeretnék a Regionet programot minél szélesebb körben megismertetni az érintettekkel és meg kell határozni a közös identitást is. Ha sikerül elérni a vállalkozások közötti összefogást, akkor a közös fellépés kézzelfogható eredményeket is hoz majd a résztvevőknek.