• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Döntöttek a soproniak 2009-11-18

Internetes szavazással döntöttek arról a soproniak, hogy a kétmilliós adományt idén a Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédeleméért Alapítvány kapja. Az akcióban több, mint 28 ezer szavazat érkezett a résztvevő alapítványokra és egyesületekre.

Az eseményen fővédnökként részt vett dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere és Diós László a cég igazgatója. Dr. Fodor Tamás kiemelte: Sopronban a mecénatúrának, amely mindig is kivette részét a közfeledatok támogatásában, komoly hagyománya van. Mind a három pályázó szervezet támogatásra érdemes, hiszen olyan feladatokat látnak el, amely a köz szolgálatát jelenti - tette hozzá Sopron polgármestere.

Diós László sikeresnek nevezte az akciót, amely azt is üzeni, hogy a cég a helyi közösséghez kötődik, annak támogatását fontosnak tartja. A nyertes alapítvány mindösszesen 69 szavazattal előzte meg a második helyen végzett Sopron Városi Fúvószenekart - hangzott el az ünnepélyes átadás alkalmával.

A Rösch Frigyes Alapítványt képviselő Fejes Zoltán - mielőtt az adományt átadta Csuka Zsolt városi tűzoltóparancsnoknak - elmondta: ennyi pénzhez az utóbbi 15 év alatt még nem jutott az alapítvány.