Sopron
Megyei Jogú Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet az
intézményrendszer korszerűsítésére, felújítására - mondta el Dr. Fodor
Tamás polgármester azon a projektzáró rendezvényen, amin két iskola és a
GYIK Rendezvényház felújítását összegezték. - Azt remélem, hogy a
következő Európai Uiós pénzügyi ciklusban további lehetőségek lesznek az
intézményeknek és talán a lakosságnak is energetikai felújításokra,
hisz erre még szüksége van a városnak - tette hozzá.
Tóh
Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke
elmondta: a jereváni fejlesztések sorában az egyik legfontosabbnak
számít a Lackner Iskola felújítása, és nemcsak azért mert ez egy 370
millió forintnál is nagyobb beruházás, hanem azért is mert ez a jövőt
szolgálja. A gyerekekről, az ifjúságról szól a fejlesztés, egy olyan
oktatási intézményben, ami 40 év után újulhatott meg teljes egészében.
Mágel
Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő
hozzátette: nagyon kedves az intézmények felújításával kapcsolatban az,
hogy a gyerekeknek, a tanároknak olyan körülményeket tudunk biztosítani,
ahol még komfortosabb a munka.