Folyamatosan
dolgoznak a szakemberek az új fedett uszoda épületén a Lőverekben. Jól
haladnak a munkálatok, azonban jelentkeztek nem várt kihívások,
amelyeket meg kell oldania a kivitelezőnek.
-
Már a bontás sem volt egyszerű, de az épület alapozásánál itt is jöttek
elő nem várt körülmények – világított rá Kaut András, a FÉSZ Zrt.
igazgatóságának elnöke. - Ilyen volt a vízbetörés, ugyanis a Sörházdomb
felől jön a rétegvíz. Erre számítottunk és tudjuk kezelni úgy, hogy több
kutat telepítettünk, amelyek folyamatosan víztelenítik a munkagödröt.
Az alapozásnál jött egy ennél váratlanabb helyzet, ugyanis meg kell
erősítenünk az altalajt az 50 méteres medence leendő helye alatt. Amúgy a
kivitelezés tervszerűen folyik, a vasbeton szerkezet építése zajlik
éppen. Az alaplemez elkészült, most már a gépészeti rész vasbeton falai
épülnek – fejtette ki.
A beruházás sajtónyilvános bejárását szerdán tartották. - A létesítmény
méretéhez képest jól haladnak a munkálatok – emelte ki dr. Fodor Tamás
polgármester. - Most az alapozás folyik, a kismedence esetében ez a
közeljövőben fog történni. Már megkezdték a középső résznél a falak
építését, illetve a nagymedence alatti talajmegerősítési munkálatok is
elkezdődnek napokon belül, ami azt jelenti, hogy kavicscölöpöket
helyeznek el a medence alá. Ennek az a célja, hogy az itt lévő talajt
megerősítse, homogén teherbírást tudjon létrehozni – fejtette ki.
Az új uszodaépület nemcsak a lővereki városrésznek, hanem egész
Sopronnak is fontos, hiszen, ha az épület elkészül, városunk nemzetközi
versenyeknek is otthont adhat majd. - Nagyon örülök, hogy Sopron meg
tudja valósítani az uszodát, amely 21. századi körülmények közé helyezi a
városi vízisportokat – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián városi
tanácsnok. – Akik az ide tartozó mozgásformákat választják olyan
felületet kapnak ezáltal, amely minden tekintetben megfelel a korszerű
kihívásoknak. Az épület alkalmas lesz például nemzetközi versenyek
lebonyolítására, amely lehetőséget nyújt a városnak a sport és az
edzőtábor-turizmus tekintetében is. A beruházásnak köszönhetően a tovább
fejlődhet a Lőverek, az a városrész, amelyik 40 éves
„Csipkerózsika-álmából” ébredezik – fejtette ki a városi tanácsnok, aki
hozzáfűzte: az elmúlt időszakban több út is megújult itt.