• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Állami útfejlesztés önkormányzati forrásból 2009-05-25

A soproni önkormányzat ebben a ciklusban nagyon sok pályázatot készített elő, írt meg és adott be, így szép számú pályázat nyertesnek is bizonyult. Azonban a nyertes pályázatok, eddig lényegében csak ígéretek maradtak, miután még támogatási szerződést is alig tudott aláírni a város - jelentette ki dr. Simon István azon a sajtótájékoztatón, amelyet dr. Fodor Tamás polgármesterrel közösen tartottak a Virágvölgy- Bécsi utcai-elkerülő úti csomópontban épülő körforgalom helyszínén.

Sopron alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy legutóbb éppen ezen a helyszínen arról szóltak szocialisták, hogy mennyi kormányzati pénzt adtak Sopronnak, és például a nevezett körforgalom is így épül. - Az út az állam tulajdona, azt az államnak, a kormánynak kell fenntartani, fejleszteni, tehát, a körforgalom építését - ezt a közlekedés-biztonsági fejlesztést is - teljes egészében a kormánynak kellett volna finanszíroznia - mutatott rá Sopron alpolgármestere.
Hozzátette: ,,Ezzel ellentétben még a felét sem finanszírozzák, ezért abból a célból, hogy az emberek ne szenvedjenek balesetet, Sopron városa kénytelen a körforgalomnak több, mint a felét kifizetni. A kormány 59,8 millió forintot szán a fejlesztésre, míg a soproniaknak 65 millió forintot kell hozzáadniuk a maguk pénzéből."

- Tehát, a kormány nem adott, hanem elvett a soproniaktól 65 millió forintot. A soproniakkal fizetteti ki azt, ami az ő feladata lenne - mutatott rá dr. Simon István, aki hozzátette: Arcpirítónak tartja a soproni Fidesz-KDNP-s városvezetés, hogy kormányzati sikerként próbálják beállítani azt a tényt, hogy elvesznek, és úgy tesznek, mintha adtak volna.

Fodor Tamás polgármester hozzátette: az a kormányzati állítás sem állja meg igazán a helyét, hogy Sopron 18 milliárd forint pályázati pénzforráshoz jutott. Ebben az összegben az ISPA-program 4,5 milliárd forintját is beleértik, noha az nem ennek a kormányzati ciklusnak a pályázati forrásából valósul meg. Az egyetem által nyert pénzekkel sem Sopron gazdálkodhat, az oktatási és kutatási célokat szolgál.

BTÉ