• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Közel 3 milliárd forintból újul meg a Szent Mihály-plébániatemplom 2018-09-29

Jelentős átalakítás előtt áll Magyarország második legrégebbi gótikus temploma, a soproni Szent Mihály-plébániatemplom. A Modern Városok Program keretében megvalósuló felújítás közel hárommilliárd forintba kerül. A vasárnapi búcsú alkalmával lesz az utolsó szentmise a felújítás előtt.

Sajtótájékoztatón ismertették a Szent Mihály templom megújítását célzó beruházást. Sopron polgármester kiemelte, az előkészítésre és a feladatok koordinálására konzorciumot hozott létre a Győri Egyházmegye és a soproni önkormányzat. A projekt egyik eleme a történelmi belváros felújításának a Modern városok programban.Dr. Fodor Tamás hozzátette, a 2,5 milliárd forintot meghaladó műemléki és turisztikai célú beruházás során új kő lábazatot raknak le, kicserélik a tetőszerkezetet, tisztítják és javítják a külső kő-, illetve vakolt felületeket, láthatóvá teszik a torony neogótikus ablakait, amelyeket most a lamellák eltakarnak. A megújuló templom kitűnő helyszínt biztosíthat majd kulturális programoknak, zárta szavait a polgármester.

Az eseményen Veres András megyéspüspök az egyház és a hívek nevében mondott köszönetet a templom felújításara irányuló kezdeményezésért. A megkopott külső és belső felületek megújítása nagy öröm egész Sopron számára, mondta ez egyházfő. A templombelső felújításának részeként a szentély előtt új kőpadlót raknak le elektromos fűtéssel, továbbá restaurálják a belső fa berendezéséket, a falképeket, új kovácsoltvas elemeket helyeznek el, valamint a hangosítást és a világosítást is korszerűsítik.A templomkert is megszépül, valamint a szomszédságában lévő, rossz állapotú sekrestyésház is új külsőt és funkciót kap: többek között interaktív konferencia- és közösségi termeket alakítanak ki benne. A Szent Mihály-templom felújítását a munkaterület átadását követően kezdik el. Közel 2 év múlva vehetik birtokba a hívek és a turisták a minden tekintetben megszépülő és modern kiállítóterekkel is rendelkező templomot.