• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Megnyílt a XXVI. Soproni Borünnep! 2017-05-26

Pénteken este Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntőjével nyílt meg a XXVI. Borünnep, ahol a helyi Borút Egyesület tizenhat borászának remek nedűit kóstolhatják meg a kilátogatók.

Dr. Fodor Tamás polgármester nyitóbeszédében köszönetét fejezte ki mindazoknak akik a szőlészettel, a borászattal foglalkoznak Sopronban és vonzáskörzetében és ezáltal híressé tették és teszik ezt a történelmi borvidéket és megtartották azt a hagyományt amely évszázadokon át komoly bevételi forrást és elismeréseket is szerzett a városnak. A huszonhatodik borünnep így nem csak a borról szól - tette hozzá - hanem azokról is, akiknek köszönhetjük ezeket a kiváló és országosan is elismert nedűket. 

Dr. Fodor Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a rendezvény a kárpátaljai Csongor települést is támogatja - amely kárpátaljai községet immár harmadik esztendeje partonál a város - hiszen aki kiváltja a logóval ellátott poharat, az már segít is, hiszen annak árában az adományozási összeg is szerepel, azonban a standon külön adományokat is el lehet helyezni egy urnában, amit köszönettel fogadnak.

A támogatás célja ismét egy nemes célt szolgál, hiszen a csongori iskolás gyermekek étkezdéjének felújításához járul hozzá az adomány, ahol nagyon rossz és nehéz körülmények között élnek a családok. 

Mindenki segítségét megköszönte a polgármester és kellemes időtöltést és a színpadi produkciókhoz pedig jó szórakozást kívánt.