• Hírek
  • Archív
  • Keresés
  • Kérdések, válaszok
  • Története
  • Himnusz
  • Címer
  • Fogadóóra
  • Ajánlja ismerősének
  • Hasznos oldalak
  • Impresszum
www.sopron.hu
www.fidesz.hu
 
Történelmi pillanat: A név újra Soproni Egyetem! 2017-03-02

Megtartották a Soproni Egyetem hivatalos névadó ünnepségét, így ismét a város nevét viseli a felsőfokú tanintézmény.

A Soproni Egyetemisták Vadászkürtöseinek Baráti Köre előadásával, majd a két történelmi egyetemi zászló és az elnökség bevonulásával vette kezdetét a névadó ünnepség csütörtökön délután az Erzsébet utcai intézményben. A himnusz elhangzása után Pataki András, a Pro Kultúra Kft. igazgatója, a Soproni Petőfi Színház főrendezője mondott verset, amit az elnökség és a vendégek valamint a közéleti személyiségek bemutatása követett. A névadó szenátusi ülésen ezt követően az ünnepi köszöntők és beszédek következtek, ahol elsőként Prof. Dr. Faragó Sándor rektor hangsúlyozta az intézmény célkitűzéseit, melyek szerint a Soproni Egyetem magas színvonalú oktatási, kutatási és innovációs felsőoktatási intézményként folyamatosan megújuló mérték és érték központként szeretne működni Európában, ezáltal is gazdagítva a hazai és a nemzetközi tudományos szférát. Ennek a középpontjában az értékközpontúság, a környezettudatosság, a kreativitás, a gyakorlatorientált szemlélet és az együttműködések állnak. 

Palkovics László oktatási államtitkár arról beszélt, hogy a Soproni Egyetem irányába egyértelmű tény, hogy a kormány és a szakma támogatja az intézményt, melynek feladata az, hogy olyan embereket képezzen, akik irányítani és vezetni tudják majd az ország meghatározó szakmai intézményeit. Hangsúlyozta, hogy a Soproni Egyetemen működő Benedek Elek Pedagógiai Kar, a Simonyi Károly Faanyagtudományi és Művészeti Kar, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar valamint az Erdészeti Kar  a magas szintű oktatási innovációs és társadalmi szerepvállalást tűzte ki célul.

Ide kapcsolódóan kiemelte, hogy a minőség megtartása érdekében a kormány jelenleg is azon dolgozik, hogy vonzóvá tegye a pedagógus életpályát, mert a cél az, hogy kiválóan és magasan képzett pedagógusok dolgozzanak hazánkban, amely a kiemelkedő európai szintű oktatási rendszerhez vezethet.

Az agrárképzésre kitérve elmondta, hogy a kormány jelenleg is azon dolgozik, hogy az megújuljon, hiszen az ipar után ez a terület a legjelentősebb Magyarországon. Mindezek tükrében a Soproni Egyetemnek kiemelt szerepet szánnak az agrárképzésben, bízva abban, hogy hamarosan egyre több hallgató választja majd annak területeit. 

Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kitért a szakmák piacképességére is, amely véleménye szerint azon is múlik, hogy mennyire tudnak megfelelni és alkalmazkodni a kihívásokhoz a mai rohanó világban, megemlítve az erdőgazdálkodás területén többek közt a klímaváltozást és annak következményeit.  Elmondta, hogy bár a kihívások magasak, de ezeknek a Soproni Egyetem meg tud felelni, mert az erdészeti és a vadgazdálkodási szakok piacképes tudást tudnak adni.

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mérföldkő ez a nap, hiszen ebben az új tanévben a korábbi Nyugat-Magyarországi Egyetem immár Soproni Egyetem néven folytatja működését. Az új név és az új zászló átadása a szép külsőségek, amik tartalmi változást fejeznek ki. Felidézte az akadémia történelmi múltját és azok szerepét, akik munkássága és törekvései nélkül talán szertefoszlott volna a magasszintű oktatás lehetősége városunkban. 

Hozzátette, hogy a gazdag történelmi múlt napjainkban is kötelez bennünket. Gyorsan változó és nagy kihívások elé állító korunkban fontos, hogy ezekre a kihívásokra jó válaszokat adjunk. A Soproni Egyetemnek az kell, hogy legyen a hivatása, hogy olyan embereket adjon Magyarországnak, akik hivatásukon keresztül is tenni akarnak Magyarország fejlődéséért. 

A rendszerváltó nemzedék megtette a legfontosabb lépéseket, de nem dőlhetünk hátra, van még sok feladatunk. Fel kell készítenünk a jövő nemzedékét, hogy az új kihívásokénak kitűnően megfeleljen és biztossá tegye az elért eredményeinket. 

A névválasztással kapcsolatban, hogy a város nevét viseli ezentúl az intézmény gratulált és azt örömmel üdvözölte, valamint Sopron város közössége nevében megköszönte a választást! 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében kiemelte, hogy a Soproni Egyetem, amely 2017. február 1-től viseli ezt a nevet, a magyar nemzethez és a magyar nyelvhez is hűséges és ezt bizonyította több alkalommal is. Emlékeztetett a történelmi múltra, amikor még a Selmecbányán lévő intézmény hallgatói és oktatói 1849-ben beálltak Görgei Artúr seregébe vagy éppen arra az 1921-es ágfalvi csatához való csatlakozásra, amely aztán a soproni népszavazáshoz vezetett és ami egy olyan történelmi tett volt, amely a magyar nemzet aranylapjain ott lesz mindig. Felidézte az 1956-os események soproni vonatkozását is, amikor a nemzeti önvédelem mellé álltak a hallgatók és oktatók, vállalva a későbbi kanadai emigrálást is.Az ünnepi köszöntöket illetve beszédeket követően a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult WESPA Quartett előadásában hallgathatták meg a jelenlévők Johannes Brahms: Rondo alle zingarese művét. A program Zámbó Péter előadásával folytatódott, aki az Országos Erdészeti Egyesület és a Soproni Egyetem együttműködését mutatta be, amit a megállapodás ünnepélyes aláírása követett. A program zászlószenteléssel és az áldás szertartásával folytatódott. Négy hallgató kíséretében érkezett a Soproni Egyetem új zászlója a terembe, amit evangélikus, református és a katolikus egyházak képviselői áldottak és szenteltek meg. Ezt követően ünnepélyes keretek között dr. habil Szála Erzsébet zászlóanya elhelyezte rajt az első szalagot. A Soproni Egyetem névadó ünnepsége egy időkapszula lezárásával zárult, melyben a Nyugat-magyarországi Egyetem emlékeit helyezték el és amit leghamarabb ötven év múlva nyitnak majd fel a tervek szerint.