Tisztelt Lektor Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Oktató Társaim, Tisztelt Kollégák!
Engedjék meg, hogy a város nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntsem ezt az emlékkonferenciát, Kubinszky Mihály professzor úr emlékére és pár szóval örülök, hogy elmondhatom a tapasztalataimat, és a város nevében kifejezhetem tiszteletemet professzor úr iránt. Azért a munkásságért, amit az egyetemért tett, mint oktató, és azért a munkásságért, amit Sopron közéletéért tett. Szakmai közéletéért, amely azt hiszem, egyszer s mindenkorra beírta Sopron történetébe azokat a tényeket, amelyeket ő közvetve, közvetlenül tapasztalt.
Talán az elején kezdeném, én a hallgatója voltam Kubinszky professzor úrnak, és hallgattam az előadásait és ennek kapcsán el kell mondani, hogy mi hallgatók nagy tisztelői voltunk. Ezt azért kell kiemelni, mert jó előadást hallgatói szemmel tartani az nem egy könnyű dolog, de ez az igazi oktatói lét. Ha az előadás nem jó, és a hallgató úgy érzi, nem kap valami pluszt, akkor semmit nem ér az előadás, akárhány jegyzetet adtak ki a témába. Az előadás nem arról szól, hogy bizonyos ismereteket átadjunk, hanem arról, hogy olyan ismereteket adjunk át, ami nincs leírva a könyvben, nem leírható. Olyan szemléletet, olyan tartást, szakmai tartást, olyan polgári megnyilvánulást, amit az ő személyisége, puszta jelenléte sugárzott, ezt nevezik előadásnak, és ebben ő a klasszikus előadók közé tartozott. Ezt úgy mondhatom ennyi év távlatából, mint hallgató. Volt szerencsém egy távoli kollégaként is vele dolgozni, de első sorban hallgatói tapasztalatomat szerettem volna Önökkel megosztani.
Az oktatás, majd el fogják mondani a kollegáim, azok a kollegáim, akik jobban ismerték őt, hiszen közvetlen munkatársai voltak, itt van körünkben Somfalvi György, aki hosszú időn keresztül együtt dolgozott Kubinszky professzor úrral, és közvetlenül ismerte és tudta, hogy a professzor úr az oktatást szent dolognak tartotta és a legfontosabbnak. Készült az órájára, ahogy az ő elmondásából tudjuk és minden előadást olyan komolysággal tartott, amilyennel tartani kellett. Azért ne haragudjanak, hogy ennyire kihangsúlyozom, de ez ma egy érték. Ő a nagy klasszikus volt, az az előadó, aki úgy ment ki az előadó teremből, hogy a hallgatók zsákjába voltak ismeretek és ezek az ismeretek sokszor nem csak tárgyi ismereteket jelentettek, hanem érveket.
Azok a tárgyak, például a bútorstílustant említem, amely legendásan híres előadása és amelyet olyan hallgató is meghallgatott, aki talán nem volt elkötelezett híve ennek a szakterületnek, mégis érdekes előadásnak tartotta és az általános humán műveltségéhez nagy mértékben hozzá tudott járni ezeknek a meghallgatásával. Én azt gondolom, ő jó értelemben az utolsó polihisztor professzorok közé tartozott, nyilván azért még vannak ilyen oktatók, akik a tárgyi ismeretek átadásán kívül nevelték az ifjúságot: nevelték azt az ifjúságot, akire a szakmát rá fogják bízni.
A másik terület, amelyről szeretnék pár szót ejteni, az professzor úrnak a várossal való kapcsolata és a szakmai közélete a várossal. Amilyen intenzíven végezte az oktatást, ugyanilyen intenzíven vett részt a város életében. Ez is egy óriási érték, mert az egyetemi oktatói közösségnek az is egy fontos ismérve, hogy kiemelkedő szaktekintélyek saját területükön segítsék, támogassák a város egyéb szakmai szervezeteit, nem csak egyesületeket, hanem konkrétan egyéb szervezeteket. Ebben is igen aktív volt. Én csak egyet emelnék ki, nem szeretném másoktól elvenni a szót, hiszen olyan sok szakmai szervezetben vett részt, hogy hosszasan lehetne erről beszélni, talán ők mondják el, akik hosszú ideig dolgoztak vele, hogy milyen volt a munkakapcsolatuk.
A Városszépítő Egyesület, amely rányomta bélyegét sok évtizeden keresztül a város életére, ő ezt teljes odaadással és szívvel-lélekkel csinálta, egy szívügyének tekintette a várost. Ő igazi soproni volt, nem csak születése tekintetében, hanem minden tekintetben. Hiszen itt élt a városban, és a városért tett. Azt hiszem, ez egy olyan vitathatatlan érték, amelyre megint fel kell nézni, és amely példa értékű, hiszen ahol élünk, azt a várost általában szeretjük, azt a várost próbáljuk támogatni. Csak egy munkáját emelném ki, a Frankenburgi úti aluljárónak a történetét, amelyet talán nem mindenki tud, mert már olyan régen volt. Eredetileg felüljáróként kívánták megépíteni a Frankenburgi úti aluljárót, és hát az ő és sokak egyebek közreműködésével abban a korban nem volt egyszerű elintézni valamit: sikerült azt a jelenlegi tervet megvalósítani, amely ma is látható. Én magam is tapasztaltam, hogy amikor a város érdekében kérdeztem véleményét, az álláspontját, akkor önzetlenül és teljesen szerteágazóan tanított, és vallott. Sőt, volt olyan, hogy ő maga kérte, hogy hadd mondja el, mert ez a véleménye róla, és akkor én megköszöntem az ő álláspontját. Ilyen értelemben nekem is a városvezetésben, ugyan nem hosszú ideig, de sok segítséget kaptam tőle. A szakmai munkássága - mondjuk polihisztor volt - az nyilvánvalóan mind abból következik, amit az egyesületek, a könyvek, az építészeti történet, a vasút történet, és egyáltalán minden, ami a városrendezéssel összefügg. Olyan szerteágazó, hogy kevés ember tudott ekkora spektrumút áttekinteni, és ezen a területen maradandót alkotott. Ha össze kéne foglalni, akkor ő egy enciklopédista lehetett, ez a legjobb kifejezés rá, ehhez külön tehetség és külön szemlélet kell, hogy ezt valaki ilyen magas színvonalon tudja művelni.
Engedjék meg, hogy végezetül itt hivatalosan is megköszönjem az ő segítségét és köszönöm a szervezőknek, hogy ezen konferencia keretében felidézik az ő emlékét, és emléket állítanak, talán lesznek olyanok, akik annyira még nem ismerték az ő munkásságát, de ezen keresztül nyilvánvalóan egy átfogó képet kaphatnak, hogy Kubinszky professzor úr mit tett a szakmájában, mit tett az oktatásért, és nyugodtan mondhatom, hogy Soproniként mit tett a városért, amiért nagy-nagy köszönet jár az utókor számára és ápolják emlékét, mert az igazi nagy professzorok sorába illik be az ő szakmai, emberi és hazapolgári magatartása, amelyet munkássága során az utókor számára hátrahagyott.
(Dr. Fodor Tamás polgármester beszéde. Elhangzott 2017. október 13-án, a Kubinszky Mihály emlékére rendezett Kortárs III. építészettörténeti konferencián.) |