Tisztelt Rektor Úr!

Tisztelt Dékán Urak, Professzor Urak!

Kedves Valétálók, kedves Hallgatók!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket a soproni egyetemi hallgatóink valétaünnepségén, amikor is a végzős hallgatók szeretett városunktól, itt a Tűztorony tövében búcsúznak. Régi szokás szerint, több évszázados hagyományainak megfelelően vesznek búcsút az Alma Matertől, a Soproni Egyetemtől. Egyúttal búcsúznak a Hűség Városától, Soprontól, ahol egyetemi éveiket, fiatalságuk talán legszebb napjait töltötték. Elődöm, a kitűnő városvezető Sopronyi-Thurner Mihály polgármester 1923. május 25-éjének a délutánján, így búcsúzott az akkori valétálóktól:

„Hagyományaitok másfél évszázadon át nemzedékről nemzedékre, évfolyamról évfolyamra átöröklött emlékek díszes láncolatából tevődnek össze.”

Ezek a hagyományok tiszteletet érdemelnek, emléket őriznek és emléket ébresztenek.

Tudjuk, hogy Thurner Mihály polgármester elévülhetetlen érdemet szerzett az Alma Mater letelepítésében és befogadásában. A polgármester a legnehezebb időkben került a Sopron város élére. A szinte megoldhatatlan feladatok ellenére jövőbe látó és ezért tenni tudó városvezetőnek bizonyult. Várospolitikájának fontos eleme volt Sopron iskolaváros szerepének az erősítése. Erőfeszítéseit történelmi siker koronázta, ennek eredményeként 1919. április 28-án megkezdhette a működését Sopronban a nagyhírű Akadémia, mely Városunkban otthonra lelt. A tanárok és a diákok hamar megszerették városunkat, hiszen a természeti környezet is sokban emlékeztette őket régi Alma Materükre, Selmecre.

Nem is gondolták akkor, hogy hamarosan fegyverrel kell küzdeniük azért, hogy itt maradhassanak. E sorsdöntő időben az Akadémia hallgatói egy emberként küzdöttek azért, hogy Sopron magyar maradhasson. Ők úgy mondták Sopron a vérrel szerzett alma máter. Erről az áldozatvállalásról az idézett beszédében Thurner Mihály polgármester így szólt:

„Emlékszem, sokszor itt voltatok ezen a téren, ahol tiltakoztunk hazánk feldarabolása és Sopron megrablása ellen. Emlékszem esküre emelt kezetekre; emlékszem eskütökre, hogy: „Sopront nem adjuk!” És nem is adtuk. Emlékszem karotokra, mely Ágfalván kézi gránátot dobott a betolakodó, rabló osztrákokra. Emlékszem bajtársaitok véres áldozataira…”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A város nem felejtette el a véráldozatukat, emléküket azóta is kegyelettel őrizzük. Sopron városa pedig az egyetemnek azóta is otthona, ahol megértésre, megbecsülésre és talán a legfontosabbra, szeretetre talál. A város és az egyetem egymás nélkül elképzelhetetlenek, sorsuk végleges összefonódott a viharos XX. században.

Kedves Valétálók!

Ünnepi pillanatokban azért beszélni kell arról a valóságról is, ami körülvesz bennünket. Önök a mai naptól kilépnek az Alma Mater védő-óvó falai közül és egy nagy közösségben, a magyar társadalomban kell megtalálniuk a helyüket. A mai nappal lezárul egy korszak, a diákévek, és kezdődik egy új korszak, melyet mai életnek szoktak nevezni, mely a XXI. századba tartozik, s nyilván sok kihívást és feladatot tartogat mindannyiótok számára. Az ismeretlen mindig egyfajta félelmet kelt az emberben. Ám ezek a kihívások megmutatják az embernek, mire képes, milyen feladatokat tud megoldani. A mai kor sok megoldandó feladatot állít majd Önök elé. Azt kívánom, hogy megtalálják szakmai kihívásukat, helyüket, s ezáltal tagjai legyenek a szakmának, a magyar társadalomnak.

Kedves Valétálók!

Önöknek mindenképpen azt kívánom, hogy legyenek büszkék szakmájukra, szeressék ezt az egyetemet, tegyenek meg mindent azért, hogy ez még sokáig Magyarország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye maradjon.

Kedves Szülők és Családtagok!

Mindannyian tudjuk, akik megdolgoztunk egy vagy két diplomáért, nagyon sok munka van egy diplomában. Nagyon sok munka, nagyon sok odafigyelés, erőfeszítés, és nem csak azoké, akik a diplomát kapják, hanem mindazoké, akik előttük állnak vagy szemben velük – gondolok a tanárokra, a professzorokra -, és akik mögöttük állnak – gondolok a családra, az ifjú diplomások szeretteire. Köszönet illeti Önöket, ezért a támogatásért.

Kedves Búcsúzó Diákok!

Amikor itt átléptek az ősi várostorony, a soproni Tűztorony alatt, azt kívánom, hogy tartalmas, gazdag, és boldog életetek első lépéseit tegyétek meg ezen a kapun kilépve.

Ne feledjétek, hogy Sopron, a Civitas Fidelissima kapuja mindig nyitva áll Önök előtt.

Isten veletek, jó szerencsét!

(Dr. Fodor Tamás polgármester beszéde. Elhangzott 2017. május 13-án, a végzős soproni egyetemisták valétálási ünnepségén.)