Tisztelt Emlékező Honfitársaim Határon Innen és Túlról!

Tisztelt Emlékező Soproni Polgárok!  Hölgyeim és Uraim!

Sopron Megyei Jogú Város nevében nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a Nemzeti Összetartozás Napján, a Trianoni Békeszerződés aláírásának 96. évfordulóján rendezett megemlékezésen.

Emlékezni gyűltünk ma itt össze, emlékezni olyasvalamire, amire mély fájdalommal gondol vissza minden magyar ember. Majd négy éves véres háborúskodás után, 1920. június 4-én Magyarország számára is végleg lezárták a pusztító háborút. Egy olyan háborút, melybe nem magunktól sodródtunk bele.

Trianonban aláírt dokumentumot az antant hatalmak békeszerződésnek hívták: ez valójában inkább békediktátumnak nevezhető. Nem sok választásunk volt, hiszen, a békéről érdemi tárgyalásokat nem folytattak velünk. Nem tárgyaltak velünk, s mégis minket büntettek a legjobban!

A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba. A delegációt gróf Apponyi Albert vezette, olyan kiváló magyar politikusokat tudott maga mellett, mint gróf Bethlen István vagy gróf Teleki Pál. A küldöttséget azonnal a Madrid nevű szállodába internálták, és ott házi őrizetben tartották. Azaz valójában nem vehettek részt a békekonferencián.

 A béketervezet végleges lezárása után nyílt arra lehetőség, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres "védőbeszédét".

Apponyi beszédében kiemelte, hogy „A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől.”

Elmondta, hogy most ezt az organikus egységet széttörik, így Közép-Európa biztonságát és jövőjét teszik kérdésessé.   

Hallgatósága, amely már jóval korábban elhatározta a történelmi Magyarország feldarabolását, csodálattal, de csekély megértéssel hallgatta a szónokot. Magyarország azokat az országhatárokat kapta, amelyeket a győztes antant hatalmak már 1919-ben megállapítottak számára.

A ránk kényszerített diktátum Magyarország területének 72%-át, lakosainak 64%-át vette el. Magyarország területe 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre apadt. Csehszlovákia 63 ezer, Jugoszlávia 63 ezer, Románia 102 ezer négyzetkilométert kapott. Románia tehát többet kapott, mint a maradék mai Magyarország területe. Ausztria és Magyarország szövetségesek voltak, mégis 4 ezer négyzetkilométer területet Ausztria kapott Nyugat-Magyarországból.

A velencei jegyzőkönyv értelmében 1921. december 14-e és 16-a között Sopron és környékének lakossága dönthette csak el népszavazáson hovatartozását.

Ez volt a trianoni békeszerződés egyetlen komolyabb területi revíziója, amit a nagyhatalmak később is elfogadtak.

A trianoni határoknak csak 40%-a követte az etnikai határvonalakat, 60%-a mélyen benyúlt a magyar lakta területekre. Az új határok városokat, településeket és családokat vágtak ketté.

Magyarország Fiume elvesztésével elszigetelődött egyetlen tengeri kikötőjétől.

Elvesztette legszebb erdőterületének a nagy részét. Faiparunk lényegében máról holnapra eltűnt. A bányászatra épülő iparágak közül is több erre a sorsra jutott. Az új határok az ország közlekedési szerkezetét is szétdarabolták.

A 22.081 kilométer vasútvonalunkból mindössze 8.364 kilométer maradt.

Az ország szétdarabolásával megtört az ország gazdasági egysége, a forgalom nehézkessé vált, hogy a folyamszabályozást és vízgazdálkodást ne is említsük. A veszteségek nem csak területi, emberi és gazdasági szempontból voltak elviselhetetlenek, hanem kulturális téren is pótolhatatlan értékek enyésztek el.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát.

96 évvel ezelőtt Párizsban döntöttek a sorsunkról, napjainkban pedig Brüsszelben akarják eldönteni Magyarország jövőjét, azt hogy kikkel éljünk itt a Kárpát-medencében.

A „Nemzeti összetartozás napján” tehát azt tanácsolom mindannyiunknak, hogy csak magunkban a magyarságunkban bízhatunk. Magunknak kell a saját sorsunkat kézbe venni, alakítani, irányítani.

Nem fogadhatjuk el, hogy mások hatozzák meg azt, hogy kivel éljünk abba a Kárpát- medencében, ahol Őseink évszázadokon át érettünk áldozták drága vérüket. – érettünk és nem más idegenekért! -

Ma Brüsszelből arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy olyan emberek tömegét fogadjuk be, akik nem az európai kultúrközösségnek a tagjai. Akik elutasítják az európai és a keresztény értékeinket, normáinkat.

A kereszténység az európaiságunk legfontosabb alapzata.

Római Birodalom hiába integrálta területén a virágzó kulturális egyveleget, a népvándorlás viharában végül megbukott. Csak a kereszténység tudta továbbörökítette a római antik kultúra értékeit, mely alapját képezte évszázadokon át az európai kultúránknak.

Szent István király több mint ezer esztendővel ezelőtt ezt a kultúrát választotta. Döntése mentette meg a magyarságot a környező népekbe való beolvadástól.

 Keresztény kultúrközösségünket védtük több 100 évig az oszmán hódítókkal szemben. Nekünk sajnos vannak történelmi tapasztalataink a muzulmán-keresztény együttélésről. Ld. lerombolt emlékeink.

Az Európai Unió egykori alapítói Robert Schumann, Konrad Adenauer és Alside de Gasperi hívő keresztény emberek voltak. Ők keresztény, Európai Uniót akartak. Ennek a keresztény kulturális közösségnek a segítségével szerették volna az európai népek rivalizálását megszüntetni.

Úgy gondolom, ha most élnének csodálkozva tekintetének Brüsszel jelenlegi döntéshozóira.

Kötelességünk és feladatunk ma, hogy gondozzuk és védjük a magyarságot, az európai keresztény örökséget, mert ezt fogják rajtunk számon kérni, a jövő magyar nemzedékei.

Kívánok minden kedves emlékezőnek kellő hitet, akaratot és jövőbe tekintő bizakodást!

Isten áldja a magyar nemzet valamennyi tagját, határainkon innen és túl, a nemzeti összetartozás napján!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!