Mélyen Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Emlékezők, Végtisztességet tevő Gyülekezet!
Nehéz búcsúzni attól, aki tegnap még tevékenyen, teli erővel, hittel itt volt közöttünk. Egy Veszprém megyei kis településről indult az az út, még 1944. december 14-én, mely néhány évvel később Sopronba kanyarodott - igaz, dr. Gimesi Szabolcs anyai ágon mindig is tősgyökeres soproninak számított.
Az egykori adventi télből induló út, 2015 októberének búcsúzó lombjai alatt érkezett utolsó állomásához, hogy a Leghűségesebb Város evangélikus temetőjében, szerettei és tisztelői kíséretében találja meg végső nyugalmát.
A családhoz, a városhoz és egyházához való cselekvő hűség és aggódás, mindvégig útitársa volt. Dr. Gimesi Szabolcs igazi közéleti emberként élte meg az evangélium szép üzenetét, melyhez az alapokat családjából hozta magával. Vezetőként is legfontosabb erőforrását hitéből és övéinek szeretetéből merítette. A rendszerváltás utáni második szabad helyhatósági választásokon nem pártpolitikusként, hanem a Szövetség Sopronért Egyesület tagjaként nyerte el Sopron Megyei Jogú Város polgármesteri címét. 1994-től 2002-ig - két cikluson át - volt a város elsőszámú vezetője. Munkásságát végigkísérte a jó értelemben vett civilség. Igyekezett a város érdekeit mindenben szem előtt tartani.
A 2000-ben megjelent soproni Aranykönyvben, így vallott városvezetői feladatáról: „Mit tehetünk mi, kései utódok, akik abban a városban élnek, amelyik mindkét eddigi ezredfordulót megérte, és hagyott nyomott mind az európai, mind a magyar történelemben? Őriznünk kell a keresztény szellemiséget, a magyar múltat és a kultúrát. A jelen nem történelmi nagy tetteket vár ma tőlünk, hanem azt, hogy az ezredfordulón és a jubileum alkalmából visszatekintsünk és bemutassuk, hogy meddig jutottunk, hol állunk, annak érdekében, hogy bebizonyítsuk utódainknak; a múlt ismeretében és megbecsülésén épül a jelen és alapszik a jövő." Ars poeticának is felfogható mondatait azóta is minden felelősen gondolkodó városvezető a magáénak érezheti.
A második városvezetői ciklusát befejezve nem fordított hátat a közéletnek. „Civilként" is, számos alapítványban, egyesületben, társadalmi szervezetben és egyházi beosztásban kamatoztatta tudását, szakértelmét és emberségét. Mindig a köz, mindig Sopron érdekében dolgozott. Utolsó nagy munkája egyházmegyei felügyelői tisztségében a soproni városi bíróság régi épületének visszaszármaztatásához, és felújításához kapcsolódott.
Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Szabolcs!
A város mai sikereiben a Te munkásságod és erőfeszítéseid is benne vannak. Kitörölhetetlenül ott vagy Sopron krónikájában, ahol a legnagyobbakkal együtt jegyzik a neved. A leghűségesebb város nem felejti el azokat, akik életüket az ő szolgálatába állították. A búcsú nehéz pillanatában kívánom Neked a révbeérkezés boldogító örömét, és a végső reményed beteljesülését!
Gyászoló szeretteid számára pedig kérjük a Jóisten lelki békességét és a hit megtartó erejét!
Emlékedet kegyelettel megőrizzük!
Isten veled!
(Dr. Fodor Tamás polgármester beszéde. Elhangzott 2015. november 6-án az Evangélikus templomban dr. Gimesi Szabolcs volt polgármester gyászszertartásán.)
|