Tisztelt Alpolgármester Úr, Önkormányzati Képviselők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Soproniak!
Az új év első napját mivel is lehetne legjobban köszönteni, ha nem a muzsika hangjával, melyet a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és a Budapest Jazz Orchestra közös előadásában fogunk hallani. Bizonyára nagy sikerrel.
Az újév mindig a számvetés ideje is, hiszen ilyenkor visszatekintünk, és számba vesszük, hogy mi is történt velünk az elmúlt évben. 2014-ben fontos országos és helyi jelentőségű választások voltak, melynek eredményeképpen folytatódhat az Önök erős kétharmados felhatalmazásával a Fidesz-KDNP ország építő munkája, melynek eredményét mindannyian láthatjuk. Sopron és környékén Firtl Mátyás kiemelkedő eredménnyel tartotta meg parlamenti mandátumát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Európában a Magyarország gazdasági eredménye kiemelkedő és tiszteletre méltó. 2010-ben hazánk az államcsőd szélén álló Görögország szintjéről indult.
Ma stabil a gazdaságunk és növekszik. 2014. legfontosabb mutatói: a GDP növekedés 3,2 % a tagállamok átlaga feletti, az infláció 0.1 %, a munkanélküliség 8 %, az államháztartási hiány 2.9 %. Ezek a számok mind jobbak az EU-átlagainál. A sikeres magyar gazdaságpolitika mindannak köszönhető, hogy az Orbán kormány nem az IMF és EU irányelveit követte, hanem egy sajátos magyar utat, melynek alapját az egyenlő teherviselés képezi. A polgárok szintjén ezek az eredmények azt jelentik, hogy a honfitársaink nem küszködnek azokkal a szinte megoldhatatlan problémákkal, mely a spanyolokat, portugálokat, olaszokat és pláne görögöket sújtja. Az Európa Parlament választásán a Fidesz-KDNP frakció kiemelkedő sikert ért el, amelynek részese volt Dr. Szájer József a Néppárti frakcióvezető helyettese. Sopronban a múlt évi helyhatósági választáson a Fidesz-KDNP megtartotta harmadik alkalommal a kétharmados többségét a város irányításában. Köszönetet kell mondani Önöknek és minden soproni polgárnak, hogy megértve a város fejlődéséért tett erőfeszítéseinket bizalmukkal minket támogattak. Ígérem, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a bizalmat megszolgáljuk a város és polgárainak javára. A választók töretlen közös akarata, lehetőséget ad a nemzeti összefogásra, amely záloga a város fejlődésének, a morális, a gazdasági és a kulturális felemelkedésének. 2014-ben nem csak egy esztendőt hagytunk magunk mögött, hanem egy önkormányzati ciklust is, ezért most pillantsunk vissza röviden, hogy mi is történt.
A 2010-es kormányváltást követően a FIDESZ megkezdte a csődközelbe jutott ország rendbetételét, és ennek részeként az önkormányzati rendszer átalakítását. Szétválasztotta a kormányzati és önkormányzati feladatokat, az önkormányzatokat kihúzta az adósságcsapdából. Sopron önkormányzata 16,5 milliárd forintos, döntően a szocialisták által hátrahagyott adósságtól szabadult meg. Az önkormányzat számára az adósságátvállalás óriási eredmény volt, amelyet fontos hangsúlyozni.
Nyolc éve folyik a város átgondolt középtávú fejlesztése, melynek forrása a kormányzati és uniós támogatási rendszerek. A 13-as uniós források befejezése most zajlik. Ennek keretében csak az önkormányzat 40 milliárd forint forrást tudott megszerezni a városi fejlesztésekhez. A legfontosabb fejlesztések címszavakban: Belváros rehabilitáció: Fő tér, Tűztorony, várfalsétány, Várkerület, Üzletek portáljainak megújítása, Petőfi tér, Erzsébet kert, kurucdombi lakóépület, Kórház: diagnosztikai központ, hálózatos épületkapcsolatok, műtők, neurológia, és az orvosi műszerek megújítása. Fertőrákosi kőfejtő és barlang színház korszerűsítése. Műemlék épületek homlokzat felújítása. Széchenyi palota, Mária oszlop, Szent Háromság oszlop, Rejpál ház, műemléki lakóépületek.
Köztéri szobrok: Határáttörés emlékműve, balfi holokauszt emlékmű, Klebelsberg Kuno, gróf Bánffy Miklós szobra, világháborús emlékművek kivilágítása Iskolák, óvodák, bölcsődék, szociális intézmények megújítása: a Fáy, a Petőfi, a Deák-téri, a Fenyő téri iskolák, a Halász utcai, a Bánfalvi, a Trefort téri, Gesztenyés körúti, kuruc dombi óvodák, a Zöldág, a Kőműves közi bölcsődék megújítása. Gyermekek Átmeneti Otthonának kialakítása, Balfi úti Szociális Otthon felújítása. 20 játszótér készült. Soproni Szakképző Központ létrehozása a középfokú szakiskolákkal. Sport létesítmények fejlesztése: MKB aréna bővítése, stadion lefedése, kuruc dombi sporttelep, műfüves pályák, Kőszegi úti közúti aluljáró megépítése. Közutak, kerékpárutak, közlekedési csomópontok, közvilágítások korszerűsítése. több mint 100 utca felújítása. Erdei sétautak: Ojtozi sétány Belterületi vízrendezés: Kutya hegy, Rák patak. Buszközlekedés korszerűsítése: volán program Legvirágosabb város cím elnyerése Jeles nemzeti ünnepeink mellett a Páneurópai Piknik 25. évfordulójára emlékeztünk Orbán Viktor miniszterelnökkel és külföldi vendégeinkkel.
Ekkor mutatkozott be a Petőfi Színházunk a Sopron Balett táncprodukciójával, mint díszelőadással. Városunk kulturális programjai továbbra is széles kínálatot biztosítanak, mind a turizmus, mind a lakosság számára, a zene, a színház, a képzőművészet területén. Ezt a várost, évszázadok óta mindig azok az emberek tették naggyá, akik itt éltek és élnek. Ezért köszönöm Önöknek a város polgárainak, minden soproninak, hogy állhatatos szorgalmas munkával helyt tudtak állni, és munkájukkal támogatták városunkat.
Ezúton köszönöm Firtl Mátyás Sopron és környéke országgyűlési képviselőnek, Dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő asszonynak és Dr. Szájer József, európai parlamenti képviselőnek hathatós segítségüket és támogatásukat a város ügyeiben, amelyre ezután is számítok.
Köszönöm a városi Fidesz-KDNP frakció és a Város Képviselő testületének munkáját és kérem támogatásukat a 2015. évhez is. 2015-ben régi - új feladatok várnak ránk, amelyek semmivel nem lesznek egyszerűbbek, mint az eddigiek. Az első fontos feladat a megkezdett fejlesztések befejezése.
2015 a nagyberuházások éve lesz, mert ebben az évben készül el a Barlangszínház, a Várkerület, az Erzsébet kert, a kurucdombi szociális rehabilitációs program, az MKB Aréna, és a Városi Stadion.
A második fontos feladat, hogy 2015-ben kell elkészíteni a 2020 pénzügyi ciklushoz tartozó új pályázatokat. A mostani új pályázatokban szeretnénk továbbra is minél több forrást megszerezni a város fejlődése érdekében. A mostani uniós forrás lesz az utolsó lehetőség, amelyet intenzíven ki lehet használni városi fejlesztésekre, és amelyben a gazdasági fejlesztések aránya 60 % fog elérni. A gazdasági fejlesztések súlypontja sok új kihívást fog jelenteni a városnak is, és a gazdaság szereplőinek is. A harmadik fontos feladat a város fenntartása kiegyensúlyozott szolgáltatások biztosítása gazdaságos elvek mentén. Tiszta, szép, rendes környezet biztosítása az itt élők és ide látogatók számára. Ehhez kapcsolódik még a turizmus fejlesztése, mely a meglévő értékek hatékony bemutatását és használatát jelenti. Sopron most kezdődő ciklusa a növekedésről szól, ehhez pedig elengedhetetlen az összefogás és közös munka.
A politikai csatározásoknak elmúlt az ideje, lezárultak a választások, mindenkinek csak egy célja lehet, hogy mindent megtegyen Sopron fejlődéséért. Ehhez kérem mindenki munkáját.
Ne a rosszat a hibát keressük mások munkájában, hanem a jót az értékeset, mert attól mi is jobbak és főleg boldogabbak lehetünk. Örüljünk együtt közös sikereinknek, hogy következő generációk büszkék legyenek az elvégzett munkánkra.
E gondolatok jegyében kívánok a magam és a városvezetés nevében:
Minden soproninak eredményes, boldog új esztendőt!
(Dr. Fodor Tamás polgármester újévi beszéde. Elhangzott 2015. január 1-jén a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.) |