Szokolay Sándor Sopron város díszpolgára, a nagy magyar zeneszerző megérkezett. Az utolsó állomáson is túl, december 8-án az égi ajtó kinyílt, s Ő békességben átlépte a küszöböt, hogy most már ne csak tükör által, homályosan, hanem színről színre lásson...

Egy rendkívül gazdag életút során csodálatos művekkel gazdagította a 20. századi magyar és az egyetemes zenekultúrát.

Valamennyiünk számára példát adott, hiszen - alkotói munkásságán túl - magyarságról, emberségről, kereszténységről beszélt olyan időkben is, amikor ezek a témák a tiltott és a tűrt fogalomkör határán mozogtak. Minden alkalmat megragadott arra, hogy felemelje szavát az igazságtalanságok ellen. Hol nyíltan, hol burkoltan, hol műveibe ágyazva. „Nem siettettem a szólás jogát, de azt nem várhatjuk meg, hogy helyettünk a kövek szólaljanak meg!" - vallotta a legkeményebb időszakokban is. Nem mindenkinek volt ínyére „közlési vágya és kisugárzása". Az igaztalan támadásokra válaszul lemondott valamennyi tisztségéről, bizonyítva: számára e tisztségek nem jelentettek sikert vagy csillogást, hanem mindenekelőtt szolgálatot.

Egy tisztséget azonban - mindannyiunk, s az utókor legnagyobb örömére - megtartott: magyar zeneszerző maradt. Nem sokkal ezek után a betegség szegődött mellé útitársul. Életmódján változtatva, békességet és nyugalmat keresve költözött családjával városunkba. „A természet közelsége alkalmat nyújt a tűnődésre, elmélkedésre. De nem andalít, hanem újabb nekirugaszkodásokhoz ad erőt - mondotta - Számomra Sopron Isten adománya. Úgy érzem, olyan kiegyensúlyozott lettem, mint még soha. Életem harmonikus fennsíkra érkezett. Kiharcoltam vélt szabadságomat!"

A Hűség városa szeretettel fogadta Szokolay Sándort, aki itt igaz otthonra talált.
A megbecsülés jeleként 2001-ben Sopron város Díszpolgára lett. Bár a főváros nyüzsgését maga mögött hagyta, de nem veszítette el a közügyek iránti érdeklődését, sem országosan, sem helyi szinten: mindenkor számíthattunk támogatására, világos és egyértelmű kiállására a keresztény-konzervatív értékrend mellett. Művek sora született a Lőverekben: szimfóniák, operák. Első soproni műve az Árpád-házi Szent Margitról írt misztérium-opera. Számos művet ajánlott soproni muzsikusoknak, a szimfonikus zenekarnak, kórusoknak, számunkra különösen is kedves a Páneurópai Piknik 20. évfordulójára írt Nyitány - fantázia, opus 185. című darabja. Helyi művészek tapasztalhatták meg, milyen a Mester mellett lenni és átélni az alkotás örömét az első ötlettől a mű bemutatóig.

Alig néhány hete, hogy a békéstarhosi diáktársakkal együtt köszönthettük Őt. Szeptember végén pedig egy boldog családi esemény tanúi lehettünk több százan soproniak, amikor a Kanadában élő unoka, Szonja megszólaltatta a fiatalkori hegedűversenyt.

Sopron büszke rá, hogy élete utolsó két évtizedében városunk polgára volt a nagy zeneszerző, akinek nemzetközi sikerei mellett is az maradt a legfontosabb, hogy a magyar nemzeti kultúra, Kodály szellemében továbbéljen és virágozzon. Őszinte, tiszta, szenvedélyes magyarsága, sugárzó mély hite, magával ragadta városunkat is. Zenéjével és ellenállhatatlan személyiségével örökre beírta magát a soproniak szívébe.
Hisszük: égiek és földiek összetartozunk, s hisszük, hogy eljön a nap, amikor mi is a „föntiek" sorsában osztozhatunk. Ez a remény ad gyógyírt földi sebeinkre, valahányszor búcsúznunk kell, mert akit szerettünk, átlépte a földi lét küszöbét.

Szokolay Sándorra, a nagy magyar zeneszerzőre, mindig tisztelettel és szeretettel gondol a Hűség Városa.

Kedves Mester, Díszpolgárunk!
Isten veled!

(Dr. Fodor Tamás polgármester gyászbeszéde. Elhangzott 2013. december 21-én Szokolay Sándor búcsúztatásakor az Evangélikus templomban.)