Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Lovasportbarátok, Versenyzők, Szurkolók! Tisztelt Rendezvénylátogató Közönség!
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm Önöket a Nemzeti Vágta soproni előfutamának ünnepélyes megnyitója alkalmából. E nemes versengés Széchenyi István, a legnagyobb magyar nevét viseli, hiszen ő volt - számtalan más, hasznos reform megteremtése mellett - a magyar lóversenyzés meghonosítója.
Wesselényi báróval történt angliai és nyugat-európai utazásukat követően „Néhány szó a lóverseny körül" című munkájában azt írta Széchenyi gróf: „ Mindent fogunk utánozni, mi a lelkünket tágítja és a testünket kifejti." E szép gondolatokat aztán tettek is követték, és valóban, külhoni jó példára, itthon is megteremtették a honi lóversenyzést, mely a társasági élet fénypontjának számított egészen a múlt század közepéig. Széchenyi Istvánt a ló- és sportszeretetén kívül elsősorban e nemes sportág társadalmi összekovácsoló ereje motiválta, az ország modernizálásának és a nemzet felemelésének eszközét látta benne.
Széchenyi István neve mindannyiunkat - beleértve versenyzőket, szervezőket, közönséget, valamennyi résztvevőt - arra kötelez, hogy a legnagyobb magyarhoz méltó módon: legjobb tudásunk, szorgalmunk, lovagiasságunk, sportszerűségünk, legjobb kedvünk szerint - és azt kívánom, hogy a lehető legjobb időben - éljük meg ezt a mai ünnepi napot.
Második alkalommal rendezik meg a Budapest székesfővárosban sorra kerülő Nemzeti Vágta döntője előtt szeretett városunkban, Sopronban a régió lovasainak ezt a nemes megmérettetését, mint a nagy vágta hivatalos előfutamát. Engedjék meg, hogy a második helyett a sorban én igazából a negyedik soproni Széchenyi Vágtát számoljam, és a korábbi két nagycenki futammal együtt - talán a névadó legnagyobb magyar is erre intene bennünket - e két versenyhelyszínt egy egészként tekintsem, és a negyedik Széchenyi Vágtát köszönthessem Önök előtt ezen a szép nyári délelőttön.
Miben különbözik ez az idei Széchenyi Vágta a korábbi évek nagycenki és brandmajori versenyeitől? A szervezők által választott mottó ígérete szerint: „Széchenyi Vágta - hosszabb, nagyobb, tartalmasabb és családiasabb."
„Hosszabb" - talán nem is maga a pálya hossza, amit a lovaknak meg kell tenniük, hanem az idő hossza, mely a korábbi évek egy napja helyett, három napra tartogat tartalmas kikapcsolódást a Széchenyi Vágta helyszínére kilátogatóknak.
„Nagyobb" - amennyiben egy jól kipróbált rendezvényhelyszín, a VOLT fesztivál nagyobb területe, a Lővér Kemping ad otthont az idei Széchenyi Vágtának. Nagyobb lesz talán a szervezők által kínált gazdag programra kilátogató közönség száma is, így az idei vágta egy nagyobb rendezvény, élő, nyüzsgő, sok száz embert vonzó ünnepi esemény.
„Tartalmasabb" - hiszen nemcsak egy nemes sportverseny ez a rendezvény, hanem színes kulturális és gasztronómia élményt kínál a vágta köré szerveződött programkavalkád: a kézműves vásár, a hazai lovaskultúrát és hagyományápolást, a ló és ember évezredes kapcsolatát bemutató különféle játékok és lovasprogramok.
„Családiasabb" - mert igazi családbarát programok várják az érdeklődőket, igazán családbarát árakon, fesztiválhangulatot teremtve kicsiknek és nagyoknak egyaránt, jó példát mutatva a felnövekvő generációknak a lovashagyományok ápolásának fontosságára.
Őszintén kívánom, hogy e nemes sport új és új lovakon, új és új lovasokat, újabb és újabb követőket és sportbarátokat nyerjen meg magának, ami az esemény kivételes hangulata révén nem is lenne meglepő. A ma emberének igazi többletet nyújthat a lóverseny: a maga egyediségével, természeti közelségével, versenypályáinak zöld gyepével, jó levegőjével és mindannyiunk kedvenceinek, ezeknek a pompás állatoknak, a lovaknak a szívszorító, felemelő és tiszta küzdelmével.
Ezen gondolatok jegyében a Nemzeti Vágta hivatalos előfutamát, a soproni Széchenyi Vágtát ünnepélyesen megnyitom, nagyon szép, élményekkel teljes vasárnapot kívánok mindnyájuknak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
(Elhangzott 2013. július 21-én Sopronban a Széchenyi Vágta megnyitó ünnepségén.)
|