Tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Brechter Polgármester Úr!
Nagytiszteletű Esperes és Főtisztelendő Városplébános Urak!
Tisztelt Emlékezők, Kedves Hazalátogató és itt élő Soproniak!
Köszöntöm az emlékezőket, különösen azokat az egykori soproniakat, akiket 1946 tavaszán elűztek, kitelepítettek városunkból.
1946. Sopron történetének egyik legválságosabb és legkegyetlenebb éve volt, amikor is mintegy 7000 német ajkú polgártársunkat telepítettek ki. A soproni németek kitelepítése a magyarországi németek elűzésének ugyan csak egyik állomása volt, de városunkat éppen úgy fájdalmasan érintette.
Nem is érezzük igazán, micsoda konfliktusok forrása lehetett ez a dühös fájdalom azoknak a szívében, akiknek el kellett szakadni barátaiktól, sok esetben rokonaiktól, városuktól, házuktól, megszolgált vagyonuktól.
Sopron német polgárai már a XIII.-XIV. századtól e falak között éltek iparosként, kereskedőként, szőlősgazdaként.
Sopron Trianon után Magyarország legnagyobb német többségű városa lett. Soproniak hűsége, hazafiassága megkérdőjelezhetetlen volt, illetve annak tűnt századokon át. Gondoljunk csak a szabad királyi város cím elnyerésére, vagy már Trianon után az 1921-es népszavazásra. A politika mindezeket figyelmen kívül hagyta, s hiába volt sok akkori polgártársunk mentési kísérlete, a 7000 német sopronit mégis megfosztotta állampolgárságától, ingó- és ingatlan vagyonától, elűzte hazájából 1946. április 27. és május 16. között.
Amikor a győztes nagyhatalmak konferenciája megkezdődött, a potsdami Cecilienhof kastélyban 1945. július 17-én, már folyamatban volt a keletporoszok, sziléziaiak és szudétanémetek kiűzése. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia - kész tények előtt állva - engedtek a Szovjetunió követelésének, és hozzájárultak a német lakosság „áttelepítéséhez". Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke már 1945 tavaszán felszólította a magyar kormányt, tegyen előkészületeket a magyarországi németek kitelepítésére. A pártok képviselői 1945. április 11-én kezdtek erről tárgyalni, és hamar kiderült, hogy a vélemények ellentétesek. A kisgazdák és a szociáldemokraták elvetették a kollektív felelősség elvét, a kommunisták és a parasztpártiak viszont a hazai németséget kivétel nélkül ki akarták telepíteni.
Ebben az időszakban, a háborúban vesztes, területeinek kétharmadától megfosztott Magyarország a Szovjetunió vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság felügyelete alá tartozott, területén a Vörös Hadsereg csapatai állomásoztak.
A soproni kisgazdapárt vezetésével az evangélikus és katolikus egyház, valamint a városi tanács támogatásával megindult a kitelepítés alóli mentesítési akció, melynek alapja, hogy a német anyanyelv megvallása nem lehet bűn az ezer éves Magyarországon. Mi sem bizonyítja jobban a soproni németség hűségét a magyar államhoz, mint az 1921-es népszavazás, amikor a német anyanyelvűek többsége magyar akart maradni.
Házi Jenő soproni főlevéltáros, a mentesítés kiemelkedő lelkes szervezője volt. Sajnos nem voltak sikeresek a mentesítési kérelemek, mert a kommunista Rajk László belügyminiszter nem vette figyelembe a soproniak kérését, sőt az enyhítést jelentő titkos megállapodást is csak a kitelepítések után hozták nyilvánosságra.
A kitelepítés lebonyolítására felállított Népgondozó Hivatal adatai szerint a magyar kormány 1946 és 1948 között legalább 185 ezer német nemzetiségit fosztott meg állampolgárságától, valamint teljes ingó és ingatlan vagyonától, s telepített ki az éhező és romokban heverő Németországba: 1946 és 1947 közt kb. 135 ezer főt az amerikaiak által megszállt övezetbe, majd 1948 végéig még kb. 50 ezer főt a Szovjetunió által megszállt övezetbe telepítettek ki.
Tóth Ágnes történész adatai szerint mintegy 248 600 kataszter hold föld került a magyarországi németektől a magyar állam tulajdonába. Saját családjaink történetéből ismerjük, mi történt aztán a földdel és más tulajdonnal a kommunista téeszesítés és államosítás után! Mindennek hatását ma is érezzük, emberi súlyát ma is nyögjük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Illő tehát, és már régi adósságunk, hogy méltó módon emléket állítsunk a kitelepített honfitársainknak, elűzötteknek. Ez az emlékmű ne csak a személyes emlékezés helye legyen, hanem álljon itt figyelmeztetésül, hogy soha többé ne avatkozzanak bele idegen hatalmak Hazánk, városunk életébe. Ez az emlékmű példázza a kitelepítettek hazaszeretetét, hiszen ők új hazába kényszerülve sem felejtették el szülőföldjüket, nem törölték ki szívükből Sopront. Kimentett kevéske javaikból Sopron múzeumot alapítottak, s amikor csak lehetett segítették városunkat.
Tisztelt Emlékezők!
Köszönet illeti német barátainkat, hogy befogadták, megbecsülték német ajkú elűzött honfitársainkat, és segítettek nekik új otthont teremteni. Köszönetemet fejezem ki Sopron város nevében, mindazon német polgároknak, akik ma is segítik, ápolják a német-magyar kapcsolatot.
Köszönöm, hogy a Sopron és Környéke Német Kultúrklub, a Soproni Német nemzetiségi Önkormányzat, a Soproni Evangélikus Egyházközség és a Rotary Club Sopron oroszlánrészt vállalt az emléknapok megszervezésében és az emlékmű felállításában!
Polgármesterként sem tudok többet kívánni, minthogy amikor majd később is erre járunk, itt, a szobor mellett emlékezzünk nagy tisztelettel az elüldözöttekre, a távol is soproninak maradó német testvéreinkre!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ziermann Lajos az akkori evangélikus esperes, Lackner Kristóf gondolataival búcsúztatta a kitelepítetteket:
„Mergitur, non submergitur."
(Alámerül, de el nem süllyed.)
„Sopron városa és lakossága, a kitelepített és itthon maradt rész, süllyedt, de nem fog elsüllyedni. Isten tesz majd róla."
Ezzel a reménnyel és a soproni ember hitével kívánok Mindannyiunknak méltóságteljes emlékezést.
(Dr. Fodor Tamás polgármester beszéde. Elhangzott 2010. május 15-én, a Kitelepítés emlékműnél)
|
