Tisztelt
Miniszterhelyettes Úr!
Tisztelt Emeritusz
Képviselő Úr!
Tisztelt Megyei Elnök
Úr!
Tisztelt Vezérőrnagy Úr!
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket Sopron Megyei Jogú Város
Önkormányzata nevében, „Az ojtozi csata
1917-2017” című könyv bemutatóján.
Nagy öröm az önkormányzat számára, hogy a Zrínyi Kiadóval közösen megrendezhettük a mai könyvbemutatót.
Hiszen tudjuk, hogy Sopron, és az egykori Sopron vármegye nagyon gazdag katonai
történelmi hagyományokkal rendelkezik. Amikor Szent István király a vármegyét megszervezte már akkor is kapott
hadi célokat. Feladata volt, hogy a Magyar Királyság határainak védelme a
nyugatról érkező ellenséggel szemben. Ezt a katonai szerepet nagyon sokáig
őriztük.
Az első világháborúban kitüntetett szerepe volt a városnak,
mivel akkoriban fontos katonaváros volt. Közel volt Bécshez, az Osztrák-Magyar
Monarchia központjához és egyik fő vasúti csomópontban helyezkedett el.
A város akkoriban mindegyik fegyvernemi alakulattal
rendelkezett a lovasságtól a gyalogságon át a tüzérségig. Itt állomásozott a
császári és királyi 9. Nádasdy
huszárezred, amely a birodalom egy elit lovassági alakulata volt. Két
gyalogsági alakulata: a császári és
királyi 76. gyalogezred és a magyar királyi 18. honvéd gyalogezred volt.
Míg a tűzérséget a császári és királyi
13-as számú tábori tüzérezred képviselte.
A nagy háborúba a haza iránti feltétlen szeretettel vetették be
magukat a soproni katonák. Sopron és a környék lakossága sok vérrel adózott az
első világháborúban a hazáért. A 18-as honvédeknek 17.464 elesett hőse, míg a
76-os gyalogosoknak pedig a több mint 8 ezer áldozata volt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata nemcsak büszke ezekre a
történelmi hagyományokra, hanem becsülettel ápolja is emléküket.
2014-ben a világháború 100-ik évfordulóján a Deák téren, az
egykori Nádasdy huszárok emlékművénél egy bronzplakettel emlékeztünk, a
Limanowai csatára, ahol a soproni huszárok megállították a hazánkba betörni
szándékozó cári haderőt.
2015-ben szintén a Deák téren avattunk egy új szobrot.
Ekkor a Sopron Megyei
Jogú Város Önkormányzatának a támogatásával befogadtuk Muhr Othmárnak, az
egykori Nádasdy huszárok ezredparancsnokának a mellszobrát. Sopron városa
nyitott volt és egy szép ünnepség keretében felavattuk a Honvédelmi
Minisztérium támogatásával a limanowai hős mellszobrát.
1917-ben emlékeztünk a százéves ojtozi csatára. Ezt az eseményt
és a konferencia anyagát tartalmazza ma bemutatásra kerülő könyv.
2018-ban, a világháborúra való emlékezésre a sopronbánfalvi katonai temető újult
meg. Ez a felújítás méltóképpen adott keretet az első világháborúra emlékező
rendezvény-sorozatunknak.
Tisztelt Hölgyeim és
Uraim!
Ebből a számvetésből is láthatják, hogy a város büszke, s méltó
módon ápolja katonai emlékeit és tradícióit. Ezért is örülök és gratulálok a
mai rendezvényhez.
Különösen is fontos ez napjainkban, hiszen tudjuk, hogy
Erdélyben nem könnyű katonahőseink emlékét ápolni. Talán ezért is volt fontos,
hogy a soproni delegáció 2017-ben ott lehetett Erdélyben.
A kötet lapjain megismerkedhetünk a soproni honvédek
bátorságával, a haza iránti szeretetével és katonai sikereikkel.
Jó szívvel ajánljuk a
könyvet az Olvasónak legyen részese egy érdekes és tanulságos időutazásnak.
|