Excellenciás és
főtisztelendő Püspök Úr!
Igen tisztelt
Államtitkár Úr!
Tisztelt Országgyűlési
Képviselő Úr!
Tisztelt Megyei Elnök
Úr!
Főtisztelendő Kanonok
Úr,
Hölgyeim és Uraim!
Nagy örömmel és tisztelettel köszöntöm Önöket Sopron Megyei
Jogú Város Önkormányzata nevében a Konvent - Káptalandomb turisztikai
attrakciófejlesztése elnevezésű pályázat soproni projektindítóján.
A tervezett beruházás célja, hogy a projekt által érintett
településeken, így Sopronban is található vallási emlékek híre minél több
emberhez eljuthasson.
Tudjuk, hogy Sopron különösen gazdag szakrális értékekben, ez
különösen igaz a soproni katolikus emlékekre, így az egykori Katolikus Konvent
örökségére.
Sopronban számos középkori templom és kápolna áll ma is.
Sajnos a berendezésükből nagyon kevés maradt. Áldozatul estek a
folyamatos háborúk és a reformáció pusztításainak.
A katolikus újjászületés a XVII. század második felében érte el
a várost. A jezsuiták, a domonkosok és az orsolyiták letelepedése nyomán új
templomok épültek és a régieket is korszerűsítették.
Sopron ezzel a Dunántúl barokk művészetének egyik meghatározó
központjává vált, mint azt Dorffmaister István működése is jelzi.
Ám a barokk kor egyházművészeti hagyatéka sem maradt ránk
sértetlenül.
A kommunista rezsim 1950-ben feloszlatta a szerzetesrendeket.
A kolostorok és zárdák műkincseinek megmentésében Csatkai Endre
múzeumigazgató szerzett elévülhetetlen érdemeket.
1970-ben merült fel az ötlet, hogy egy állandó egyházművészeti
kiállítást lehetne létrehozni. A gyűjtemény végül 1983-ban nyílt meg az
orsolyiták egykori épületében.
2009-ben új helyre, az
egykori Katolikus Konvent épületébe költözött.
Tisztelt Hölgyeim és
Uraim!
A soproni Katolikus Konvent az országban egyedülálló intézmény
volt, amely 1625-ben jött létre. Feladata az evangélikus többségű városban a
katolikus hívek érdekeinek védelme volt, amelyhez a hátteret a céhek
javadalmainak átvétele biztosította.
Az elkövetkező századokban a Konvent részt vett a hitélet
szervezésében, iskolákat alapított, a szegények javára jótékonykodott, illetve
szerepet vállalt a templomok felszerelésében és a temetők működtetésében is.
Tevékenysége 2004-ben szűnt meg véglegesen.
Az egykori Katolikus Konvent épülete Sopron történelmi
belvárosának egyik legfrekventáltabb helyszínén a város turizmusának egyik
csomópontjában helyezkedik
A fentiekből adódóan az épület kiállítási célra kiválóan
alkalmas.
A megvalósítandó projekt a térségbe látogató turisták számának,
illetve az itt eltöltött időnek, végső soron a turisztikai árbevételnek a
növekedését célozza meg.
Fontos, hogy minden generáció megismerje a Sopron szakrális értékeit,
kincseit. Kiemelt célcsoportok az oktatási és nevelési intézményekből érkező
diákok, a gyermekekkel érkező családok, így a jövő nemzedék számára újra élő
kincsek lesznek ezek a szakrális műemlékek.
Olyan kincseket láthatnak majd, mint:
Szent György templomban megőrződött pompás miseruhák
Altomonte és Dorffmaister István gyönyörű barokk alkotásai vagy
a barokk fénykorából származó ötvöstárgyakat, kelyhek, úrmutatók és
keresztelőkészletek derékhada
Sopron Megyei Jogú Város és a Győri Egyházmegye együttműködése
és kapcsolata kitűnő, ez is hozzájárul a fejlesztés megvalósításához.
Utalni szeretnék a közös projektünkre, is ami a Szent
Mihály-templom felújítása.
A Szent Mihály-templom Sopron és Magyarország egyik legnagyobb
középkori temploma.
A beruházás célja a templom műemlékvédelmi szempontok alapján
történő külső és belső felújítása, turisztikai és kulturális szerepének
növelése és erősítése, a templomkert megújítása, valamint a szomszédos
Sekrestyésház funkcióváltása.
A projekt teljes költsége: 3 milliárd Ft
Tisztelt Államtitkár Úr!
Sopron nevében köszönöm Magyarország Kormányának a támogatását,
hogy városunkban gazdag és rejtett szakrális emlékek újra láthatók lesznek
mindannyiunk és az ide látogató számára.
Biztos vagyok benne, hogy ez a 300 milliós pályázat hozzájárul
ahhoz, hogy négy évtizedes rombolás után egy újjászületés jöjjön el szakrális
értékeink megóvása és bemutatása területén.
|