Tisztelt országgyűlési és önkormányzati Képviselő Hölgyek és Urak!
Tisztelt emlékező Honfitársaim, Hölgyeim és Uraim!

1960-ban John Kennedy amerikai szenátor, később elnök, így nyilatkozott az 1965-os Forradalom és Szabadságharc negyedik évfordulóján:
„1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek, és szabad nemzetek krónikáiban, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még egy nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, bármekkora áldozatot követelne...
majd így folytatja:
... Magyarország nem érzelmi vagy politikai alapon követeli a függetlenségét és a szabadságát. Ez a követelés mélyen gyökerezik történelmében, kultúrájában, törvényeiben..."

Igen tisztelt emlékező Közösség!

1956-ban mi magyarok világforradalmat csináltunk, mert hozzájárultunk a 70 éves kommunista diktatúra megbuktatásához, mint ahogyan sokan mások is.
1990-ben mindannyian szinte ajándékba kaptuk a szabadságot és a függetlenséget, mert az 56-osok megharcolták és feláldozták magukat érte úgy, mint a német munkások 1953-ban, a cseh diákok 1968-ban, lengyel szolidaritás 1981-ben.
Nekünk 1956 a legfényesebb függetlenségi harcunk a kommunista elnyomók ellen. Ez valóságos felszabadító háború volt.
1956 hoz hosszú és keserves út vezetett a második világháborút követően. A háború után a fejlődő magyar fiatal demokráciát hamar felszámolták a megszálló szovjetek segítségével. Rákosi- Gerő irányításával erőszakos és kegyetlen szovjet típusú kommunista diktatúrát vezettek be. Felszámoltak mindent, aminek köze volt a polgári léthez.
Megindult az államosítás, az esztelen iparosítás, a padlások lesöprése, az ideológiai agymosás, a megfélemlítés a törvénytelen perek, a lakosság, egyházak üldöztetése.
1956 nyarán Rákosi és Gerő végleges leszámolásra készült a kommunista reformerek ellen, akiket a lakosság reménykedve támogatott. Október 23-án tüntetés kezdődött a Műegyetem rkp-on a lengyelek melletti szolidaritásból, és a magyar reformok mellett.
Ekkor csoda történt, mert a rossz szocializmus megreformálásának igényéből a Kossuth térre érve forradalom lett. A tömeg a nemzeti függetlenség és szabadság visszaszerzését követelte.
A letaposott nép a reformerektől elvette a kezdeményezést és maga állt az események élére.
Ledöntötték a zsarnokság szimbólumait és megszervezték a fegyveres ellenállást, az ország védelmet. Követelték a szabad sajtót, a szabad választást és a szovjetek kivonulását. Ezzel megfogalmazódtak a forradalmi követelések, amelyek már nem reformtörekvések voltak, hanem alapvető forradalmi változásokat céloztak meg.

Tisztelt emlékező Soproniak!

Sokan csak a pesti eseményekről hallottak, de a soproni forradalmi napokról esetleg keveset.
Sopron hasonlóan élte át a Rákosi rendszer elnyomását, a kommunista terror éveit, mint Budapest vagy akármelyik hasonló vidéki magyar város.
Ha röviden jellemezni kell, az akkori korszakot, akkor a félelem és rettegés kora volt, minden szinten, helyen és időben.
Sopronban 1956. október 23-án az egyetemisták nagyszabású csendes tüntetést szerveztek a város utcáin, a Várkerületen, hogy kifejezzék szolidaritásukat a baráti lengyel nép iránt.
Ez volt az első nyilvános és látványos, de ekkor még nem veszélytelennek tűnő megmozdulás. Hiszen nem lehetett tudni, hogy a karhatalom, hogyan fog reagálni erre az eseményre.
A soproni rendőrkapitány, Katona Sándor és rendőrei a szívükre hallgattak és biztosították a békés felvonulást.
Sopronban gyorsan kiépült a forradalom szervezeti rendszere, amely az összeomlott kommunista közigazgatás helyére lépett és átvette a mindennapi élet irányítását.
Ebben az átalakulásban aktívan vettek részt az egyetemisták, a munkások, az értelmiség és szinte az egész város tenni akaró lakossága. A város együtt cselekedett.
Október 22-én Bujdosó Alpár vezetésével megalakult a soproni MEFESZ, amely példamutatóan részt vett a rend fenntartásában, a város ellátásában, a segélyek fogadásában, a városi tájékoztatásban, a munkások és sztrájkok szervezésében. A forradalom igazi motorja és szíve volt.
Egyetemisták, rendőrök és határőrök együtt járták a várost, hogy a rendet fenntartsák. A határőrök együttműködő, a forradalmat segítő vezetője Várnai László százados volt.
Október 27-én a SOTEX kultúrházban megválasztották a városi nemzeti tanácsot, amely 8 főből állt elnöke: dr. Takáts Endre lett.
Dr. Takáts Endre a soproni levéltár igazgatójaként vállalta a feladatot, hogy a város első embere legyen. Az 1956-os forradalom forgatagában a város és lakossága megvédése érdekében, konfliktusokat is felvállalva konszolidációra törekedett. Ennek ellenére 1957.október 17-én letartóztatták, a kommunista hatalom megtorlását így nem kerülhette el.
Elnökhelyettes: Baranyai László, aki kapcsolattartó volt a MEFESZ és a munkástanácsok között. Fontos szerepet töltött be Peéry Rezső, akit az oktatási terület, valamint a sajtó és tájékoztatás teendőivel bízták meg.
Október 26-án alakult meg a MEFESZ hatására a Soproni Járási Nemzeti Tanács. Megválasztott elnöke Szerdahelyi Ödön lett, tagjai: Bérces Antal elnökhelyettes, Steiner Gergely a tanács titkára, Patyi Endre és Füzi Gyula.
A forradalmi bizottságok, az úgynevezett Soproni Munkástanácsok október 26-28 között alakultak meg a soproni üzemekben.
Ahogy az országban úgy Sopronban is a forradalom eredményei kezdtek beérni komolyan láthatóvá válni, a lakosság szabadon érezhette magát a kivívott szabadságban. Azonban a szovjet megszállók másodszorra is lerohanták az országunkat Kádár János segítségével.
Sopronban a megszállás szerencsénkre jelentős vérontás nélkül történt. Annál nagyobb veszteséget jelentett városunknak a megtorlástól való félelem miatt a menekülők, a kivándorlók jelentős száma.
Az itthon maradottakat nem kímélte a Kádár-rendszer fizikai terrorra, a szerencsésebbeket az egzisztenciális nyomorúság fenyegette.

Tisztelt Honfitársaim, Hölgyeim és Uraim!

Akár tudjuk, akár nem akarjuk tudni, mi ma élő magyarok 1956 hőseinek áldozatából élünk. A szabad és független Magyarország az ő életükre és áldozatukra épül, abból táplálkozik.
1956-ban sokan sokfélét akartak, de két dologban mindenki megegyezett: szabadságot és függetlenséget akartak.
1956-ban mindenki együtt mozdult a szabadságért és a függetlenségért.
Tisztelt Honfitársaim!
Ma a jelenben is, ez a mi dolgunk, a szabadságért és a függetlenségért együtt tenni, hogy egy erősebb és gazdagabb Magyarországon élhessünk.

56' fénye, örökké ragyog!