Tisztelt Elnök Asszony! Nagytiszteletű Lelkész Úr! Tisztelt Emlékező Közösség! Kedves Hazalátogató és itt élő Soproniak!
Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki eljött ma ide, a soproni kitelepítési emlékműhöz, hogy közösen emlékezzünk a 20. századi történelmünk egyik fájdalmas és méltatlan eseményére.
72 évvel ezelőtt, 1946 januárjában vette kezdetét a magyarországi németek, kitelepítése. 1945 júliusában megtartott potsdami konferencián az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió megállapodott a "bűnös nemzet" Németországon kívül élő tagjainak német határokon belülre történő telepítéséről. A nagyhatalmak megegyeztek abban, hogy minden áttelepítést, ami sorra kerül, szervezett és „emberi módon" kell lefolytatni. A "három nagy" határozatát az 1944 végétől legálisan működő magyar pártok szinte kivétel nélkül lelkesen fogadták, de leginkább a Nemzeti Parasztpárt és Magyar Kommunista Párt szorgalmazta a kitelepítést. Ilyen előzmények után indult meg 1946. januárjában először a budaörsi, majd a dunántúli, így a soproni németek kitelepítése.
A soproniakat is megdöbbentette a kitelepítési rendelet. 1946 januárjában a soproni evangélikus és katolikus egyház közös feliratban fordult Nagy Ferenc miniszterelnökhöz. Levelükben hivatkoztak a soproni németségnek az 1921-es népszavazás során tanúsított államhűségére. A mentési kísérlet egyik fő irányítója a katolikus, kisgazda Házi Jenő főlevéltáros volt. Házynak sikerült a város közéleti vezetőit az ügy mellé állítania, azonban hiába kaptak biztató ígéretet a miniszterelnöktől, az ügyben irányadó Rajk László belügyminiszter erről nem akart tudni. 1946. április 27-én indult el az első szerelvény az internáltakkal. Az utolsó kitelepítési szerelvény pedig május 16-án hagyta el Sopront. A sopronbánfalvi evangélikus gyülekezet lelkésze Prőhle Károly így emlékezett vissza ezekre a tragikus napokra: „A vonatok indulása előtt mindig búcsúistentiszteletet tartottam... Április 17-én, nagycsütörtökön reggel 7 órakor az első szerelvény utasainak házát lezárták s házuk elől késő délutánig szekereken szállították ki őket az ágfalvi állomásra, ahol a bevagonírozás történt. Ez a szerelvény nagypénteken indult. Minden alkalommal mindenkit felkerestem a szerelvényen, mindenkivel beszéltem és kezet fogtam. Búcsúzásul sokan mondták: A tisztelendő úr volt az egyetlen, aki nekünk igazat mondott és soha nem csapot be.
Tisztelt Emlékezők!
A hivatalos elnevezés a kitelepítés volt, de ez a szó messze állt az igazságtól. Amit kitelepítésnek hívtak, az valójában a magyarországi németség elűzését jelentette. Megfosztották őket a tulajdonuktól, és megfosztották őket a hazájuktól. Korábbi életükből annyit vihettek magukkal, amennyi egy batyuba belefért. Hetvenkét évvel ezelőtt egy kitelepítésnek álcázott deportálás zajlott le Magyarországon és Európa számos országában.
Olyan idők voltak azok, amikor Európa nem tudott ellenállni az őrült eszmék hamis csábításának először a nemzetiszocializmus, majd a nemzetközi szocializmus káros eszméjének.
Minkét káros ideológiáknak alapja a kollektív bűnösség elve, ami alapján egész népeket vagy népcsoportokat tereltek vagonokba. A rossz mindig rossz, az embertelenség mindig embertelenség marad, érkezzék bármilyen történelmi korban és bármilyen színű lobogó alatt.
Tisztelt Emlékezők!
Emlékezzünk ma azon soproni német honfitársainkra, akik hosszú évszázadokon keresztül jelentős lélekszámban éltek városunkban, munkájukkal és kultúrájukkal gazdagították, színesítették Sopront. Köszönet illeti az új Németországot és az ott élő barátainkat, hogy befogadták, megbecsülték német ajkú elűzött honfitársainkat. Segítettek nekik új otthont teremteni. Megpróbálták elviselhetővé tenni a hazájuk elvesztése miatt érzett fájdalmat.
Köszönetemet fejezem ki Sopron város nevében mindazon német polgároknak, akik ma is segítik, ápolják a német-magyar kapcsolatokat. Nekünk kötelességünk, hogy tovább gondozzuk és védjük a örökségüket és emléküket, azt tovább kell adnunk a jövő soproni nemzedékeinek. A reménnyel és a soproni ember hitével kívánok Mindannyiunknak méltóságteljes emlékezést.
|